A Dacia 5 százalékkal növeli alkalmazottai bérét

In wtibcars




    Bukarest, 2016. február 5., péntek (MTI) – A francia Renault tulajdonában lévő Dacia autógyár 5 százalékkal növeli alkalmazottai bérét.

    A gyár pénteken közleményben jelezte, hogy sikeresen zárultak az új kollektív munkaszerződés megkötéséről folytatott tárgyalások a vezetés és a szakszervezetek között.
    A megállapodás értelmében az összeszereléssel foglalkozó alkalmazottak 5 százalékos fizetésemelést kapnak, emellett valamennyi alkalmazott bruttó 1430 lej (98 600 forint) prémiumban részesül egyszeri alkalommal a tavalyi eredményekért.
    Közölték, hogy tavaly az összeszerelő munkások bére csaknem háromszorosa volt a 2007. évinek, és csaknem kétszerese a romániai átlagbérnek.
    Tavaly év végén az összeszerelő munkások bruttó átlagbére 4700 lej (324 300 forint) volt a Daciánál, ami magában foglalja az alapbért, a munkaviszonyból és túlórákból származó juttatásokat, illetve egyéb pótlékokat. Emellett a dolgozók húsvéti és karácsonyi prémiumot, ebédjegyeket kapnak, de étkeztetést, ajándékutalványt, üdülési csekket, egészségbiztosítást és szállítási támogatást is biztosítanak számukra.
    A közlemény leszögezi, hogy a Renault célja megőrizni Romániában az ágazat versenyképességét, hogy folytathassák a dél-romániai Mioveniben a járműgyártást.
    A román autógyártók és importőrök egyesülete januárban közölte, hogy a Dacia tavaly 339 ezer gépkocsit gyártott romániai üzemében.
    Tavaly az első fél évben a Dacia árbevétele elérte a 10,02 milliárd lejt (691,3 milliárd forint). A gyár 2013-ban vált Románia legnagyobb vállalatává azzal, hogy 18,4 milliárd lejes (1 269 milliárd forint) árbevételével megelőzte az osztrák OMV olajvállalat tulajdonában levő Petromot is.


MTI

You may also read!

BYD plug-in hibrid

A BYD stratégiát váltott, Európának még nem kell az elektromos autó

A BYD szerint az európai vásárlók még nem akarnak tisztán elektromos járműveket venni. A vállalat legújabb terve, hogy

Read More...
AUDI E5 Sportback

A ’nagy’ AUDI elektromos autója ultramodern, de mégis nevetség tárgyáva vált

A sanghaji bemutatón az AUDI E5 Sportback nagy figyelmet kapott, azonban ez nem olyan figyelem volt amilyet a márka

Read More...

A régi-új Land Rover Defender V8; a varázsa megmaradt, de az ára több mint sokkoló

Többe kerül, mint egy Bentley Bentayga. Pontos ár nincs, mert a vásárló fantáziája szerint egyedileg összerakott autóból nem lesz

Read More...

Mobile Sliding Menu

Verified by MonsterInsights