Keresett a Lada Magyarországon, a forgalmazó bővíti értékesítési hálózatát

In MTI, wtibcars





    Budapest, 2016. március 29., kedd (MTI) – Alig három hónap alatt több mint 400 Ladát adtak el Magyarországon, így az orosz járműgyártó magyar leányvállalata, a Lada Hungary Kft. két újabb márkakereskedést nyit – közölte a cég kedden az MTI-vel.
    A cég felidézte, hogy 2015. decemberében kezdték meg a Lada – öt éve szünetelő – értékesítését az országban, kilenc helyen: Békéscsabán, Csornán, Debrecenben, Délpesten, Érden, Kecskeméten, Kiskunhalason, Óbudán és Pécsett.     A közleményben Markó Zoltán, a leányvállalat projektigazgatója kifejtett, hogy folytatják a hálózatbővítést, a tervek szerint az év végére minden megyében lehet majd a járművet vásárolni.     Az újbóli értékesítést bejelentő decemberi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy  az idén ezer autó eladásával kalkuláltak.  Fred van Putten, a Ladát gyártó Avtovaz export-igazgatója azt is elmondta, azért döntöttek az európai piaci megjelenés mellett, mivel ez a leginkább szabályozott piac. Valamennyi új modell már euró 6-os motorral szerelt és tartalmazza azokat a felszereléseket – például a keréknyomás mérőt – amelyek itt kötelezőek. A legolcsóbb modell ára hajszálnyival 2 millió forint alatt van.
    A Lada 1971-ben jelent meg a magyar utakon. Pontos adat nincs, de több mint egymillió került a korábbi típusokból Magyarországra.

 MTI

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...
Ultimate Celica

180 lóerőből 500: az Ultimate Celica története

Elsőkerékhajtás, 180 lóerő, 1,8 literes szívómotor: ilyen volt a hetedik generációs Celica GT-S. Néhány akkori Toyota-főnök fantáziáját megmozgatta az

Read More...
differenciálmű

A differenciálmű – jövőre lesz 100 éves

A differenciálmű - autós szlengben difi – fő feladata a motor nyomatékának átvitele a kerekekre. Ez a fantasztikus találmány

Read More...

Mobile Sliding Menu

×