A Yanfeng 7,4 milliárdos beruházással bővíti pápai gyárát

In autóipar, MTI

    Budapest, 2016. április 27., szerda (MTI) – A Yanfeng Automotive Interiors (YAI) 7,4 milliárd forintos beruházással bővíti pápai gyáregységét, amivel 450 új munkahelyet teremt, ezért a kormány a beruházáshoz 1,85 milliárd forint támogatást nyújt – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

    Szijjártó Péter elmondta, a sanghaji központú Yanfeng a világ egyik vezető autóipari beszállító vállalata, egyebek között műszerfalakat, ajtókat, díszítőelemeket gyárt. A vállalatnak 17 országban 93 gyára van, Európában hat országban van jelen. Éves bevétele mintegy 8,5 milliárd dollár. Pápán prémium kategóriás személyautók utasterének alkatrészeit gyártják.
A miniszter szerint a beruházás jelentősége három szempontból is túlmutat összegén: a pápai bővítés részint újabb referencia lesz a terjeszkedő kínai tőke számára, emellett emelkedni fog a 15 százalékos magyar beszállítói arány, és a cég együttműködik az oktatás, képzés területén is.
Vallyon József, a Yanfeng Hungary Automotive Interior Systems Kft. igazgatója elmondta, a 2015-ben alakult YAI a kínai Automotive Trim Systems és az amerikai Johnson Controls vegyesvállalata.
A pápai fejlesztés során bővítik a jelenlegi gyártóeszközöket, és új műanyagfröccsöntési eljárásokat honosítanak meg. Az új technológiák nem károsítják a környezetet – hangsúlyozta az igazgató.
A gyár 2004 óta működik Pápán, korábban is hasonló autóipari termékeket gyártott az autóipar luxus kategóriájába. A termékek nagy része valódi bőr és műbőr felhasználásával készül, a kiváló minőséget a magas szintű gépesítés mellett a dolgozók kézimunkája biztosítja. A gyár teljes egészében exportra termel, jelenleg 1600 aktív dolgozója van – közölte Vallyon József.
Kovács Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a Miniszterelnökség államtitkára kiemelte, a YAI jelenléte Pápa számára nem csak a foglalkoztatás miatt fontos. A vállalat az utóbbi két évben a legnagyobb adózó volt, amivel közvetve támogatja a város fejlesztési céljait.
Szijjártó Péter kifejtette, a munkahelyek teremtése érdekében öldöklő harc folyik a beruházásokért, még soha nem kellett egy-egy befektetésért annyi országgal versenyezni, mint a YAI esetében.
Elmondta, hogy tavaly beruházási rekordot döntött Magyarország, a befektetésösztönzési ügynökség 2015-ben 67 sikeres beruházást tárgyalt végig. Idén az első negyedévben 17 sikeres megállapodás született.
Beszélt arról is, hogy az elmúlt években jelentős változások következtek be a tőkeáramlásban. Míg korábban a nyugati nagyvállalatok tőkéje áramlott keleti irányba, a minél alacsonyabb munkaerőköltségek érdekében, mára a tőkeáramlás kétirányúvá vált. A rendkívül magas technológiai színvonalat képviselő keleti vállalatok egyre sikeresebbek nyugaton, több terméküket tudják eladni és a nyugati piacokhoz minél közelebbi termelési helyszíneket keresnek, így egyre több keleti vállalat keres nyugat-európai, de legalábbis európai termelési kapacitásokat.
A magyar külgazdasági stratégia egyik legfontosabb célkitűzése, hogy a keletről nyugatra irányuló nagyvállalati beruházásokat az ország meg tudja állítani. Részben arról szól a keleti nyitás stratégiája is, hogy Magyarország a keleti nagyvállalatok első számú beruházási célpontjává váljon – fejtette ki a miniszter.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy az autógyártás tavaly rekordot döntött Magyarországon, 7833 milliárd forintos, az előző évinél 17 százalékkal nagyobb termelési értéket állított elő, idén az első két hónapban pedig 3 százalékos növekedést ért el. A foglalkoztatottak száma az autóiparban túllépte a 150 ezret, az autóipari kibocsátás pedig meghaladta a teljes ipari kibocsátás 31 százalékát.

MTI

You may also read!

DS Retromobile

A DS a teljesítmény jegyében képviselteti magát a Retromobile kiállításon

A DS Automobiles 4 nagy teljesítményű modellt állít ki Párizsban, a 2023-as Rétromobile kiállításon. A L’Aventure DS standon

Read More...
Toyota GT86

Formában tartja old school sportkupéját a Toyota

Eredeti alkatrészek széles skálája mellett egy különleges szervizprogramot is kidolgozott klasszikus sportautójához a Toyota. A GT86 így tízévesen is

Read More...
drágább üzemanyag

Pénteken ismét emelkedik az üzemanyag nagykereskedelmi ára

Péntektől tovább emelkedik a benzin és a gázolaj NAGYKERESKEDELMI ÁRA. A benzin esetében ez bruttó 8 forintot jelent, míg

Read More...