A jövőben Budapesten csak eletromos autóval taxizhatnak?

In auto, autóipar, Budapest, elektromos autók, hír, MTI

Elektromos taxi töltőállomás épült a Liszt Ferenc Repülőtéren.

A töltőállomás átadásán Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes elmondta, a főváros tervei szerint a jövőben csak elektromos autók kapnának taxi engedélyt.

Budapest 2-3 éven belül utólérheti a nyugati nagyvárosokat, mivel ezernél is több elektromos töltőállomás épülhet, illetve az önkományzati szabályozások is ösztönzőleg fognak hatni az elektromos járművek terjedésére. Ilyen irányú fejlődés mindenképp kívánatos lenne, tekintve a közelmúltban történt szmogriadót. Továbbá a főpolgármester-helyettes elmondása szerint fontosnak tekintik a tömegközelekedésben is a környezetvédelmet.

A Budapest Airport környezetvédelmi és közkapcsolati igazgatója közölte, a beruházás a repülőtér 50 milliárdos modernizációs programjának része, amin belül még több töltőállomás átadása várható. A töltő technológiát az ABB gyártotta, melynek magyarországi leányvállalatának vezetője, Taira-Julia Lammi hozzátette, az eszközöket magyar munkaerőt foglalkoztatva állították elő.

Dávid Alíz, a Jedlik Ányos Klaszter ügyvezető igazgatója közölte, a 15 ezer főnél népesebb városok 1,25 milliárd forintot kaphatnak töltőállomások telepítésére, illetve az elektromos autók vásárlói is támogatásra számíthatnak.

 

forrás: MTI

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Toyota Highlander

Elektromos hajtással mutatkozott be a vadonatúj Toyota Highlander

A hétüléses, több mint öt méter hosszú családi SUV a legnagyobb villanyautója a japán márkának.     A vadonatúj, ötödik

Read More...
Kia EV2

Nagy hidegben is egész jó hatótávolságot ért el a Kia EV2 prototípusa a világ egyik legnagyobb téli elektromosjármű-tesztjén

Az EV2 nagy hatótávolságú változata 310,6 kilométert tett meg dermesztő hidegben, ami 25 százalékkal marad el a WLTP hatótávtól. A norvég El

Read More...
Peugeot 9X8

Amikor a Peugeot átlépi a valóság határát a 9X8 hiperautó a virtuális világban is győzelemre tör

Van egy pillanat, amikor a motorsport többé nem csak benzinről, gumiválasztásról és beállításokról szól, hanem arról, hogy a technológia,

Read More...

Mobile Sliding Menu

×