Egy kis kiruccanás a sivatagba – BMW 5ever

In sport
BMW-vel a sivatagba

BMW-vel a sivatagba

Három 5-ös BMW (E34) vágott neki és teljesítette sikeresen az embert és autót egyaránt próbáló Allgau-Orient rallyt májusban. Ráadásul nem is akármilyen eredménnyel az “5ever” (mindörökké 5ös) csapat , másodikként végzett összesítésben a rallyn, ezzel éppen lemaradva az első helyezettnek járó fődíjról, ami babérkoszorú helyett, nem más, mint egy élő, kifejlett teve.  (hátha hazafelé már nem bírja a kocsi :D)

BMW-vel a sivatagba

 

6000 km hegyen, völgyön

Viccet félretéve a csapatok Németországból egy 6000 kilométeres versenyre vállalkoztak, melynek célja a Jordániai sivatagban Amman városában volt. Ez alatt az út alatt a legkülönfélébb körülmények közt volt szükség a helytállásra. Kezdve az eltérő domborzati viszonyokkal, az elején még a német Alpok még igencsak barátságos szerpentinein, majd a makedón-görög kopár sziklákon át, egészen a sivatagig kellett autózni. Továbbá a különféle időjárási viszonyokkal, néhol heves esőzések, sárátfolyások, néhol meg tikkasztó 50 fokos hőség akadályozta az előrehaladást. Szinte egyik csapatot sem kerülte el a defektes kerék, kisebb hibák, nagyobb lerobbanások is jellemzőek voltak. Az “5ever” csapat 520i BMW-it is érték viszontagságok, de végül május 27.-én másodikként haladtak át a célvonalon.

BMW-vel a sivatagba

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...
Ultimate Celica

180 lóerőből 500: az Ultimate Celica története

Elsőkerékhajtás, 180 lóerő, 1,8 literes szívómotor: ilyen volt a hetedik generációs Celica GT-S. Néhány akkori Toyota-főnök fantáziáját megmozgatta az

Read More...
differenciálmű

A differenciálmű – jövőre lesz 100 éves

A differenciálmű - autós szlengben difi – fő feladata a motor nyomatékának átvitele a kerekekre. Ez a fantasztikus találmány

Read More...

Mobile Sliding Menu

×