Új platformon épít elektromos autót a Toyota

In elektromos autók, Technológia
Új elektromos Toyota

A világ legnagyobb autógyártója, a Toyota eddig kimaradt a teljesen elektromos hajtású autók piacából.

Habár a környezettudatos hibrid és plugin hibrid autóival nagy sikereket ért el: csak Európában tavaly 295.000 darab hibridet adtak el. Ez 41% növekedés az előző évhez képest.

2016-ban azonban a japán gyártó bejelentette, hogy a piaci igényeknek megfelelően belevág a villanyautós fejlesztésekbe.

A napjainkban gyártott, lítium-ion akkumulátorokkal feleszerelt elektromos autók feltöltéséhez 20-30 percre van szükség még a gyorstöltőkkel is. Ezek jó esetben 300-400 kilométeres távot tudnak megtenni egy töltéssel.

 

Szilárdtest akkumulátor

A Chunichi Shimbun című japán napilap értesülései szerint a Toyota várhatóan 2022-ben dobja majd piacra első elektromos autóját. Ebben a négykerekűben állítólag már nem normál lítium-ion, hanem úgynevezett szilárdtest akkumulátor fog helyet kapni. Ez egyrészt néhány perc alatt feltölthető, másrészt pedig minden korábbinál nagyobb az energiasűrűsége. Utóbbinak köszönhetően értelemszerűen a hatótávval sem lesznek gondok.

 A szilárdtest akkumulátor további előnye, hogy sokkal biztonságosabb a jelenleg széles körben használatos akkumulátoroknál. Iparági források szerint jelenleg a Hyundai jár a legelőrébb a szilárd elektródás akkumulátorok fejlesztésében, mely dél-koreai vállalat állítólag már meg is kezdte ezen új telepek első próbagyártását.

A tervezett 2022-es gyártásig még nagyon sok idő van, kérdéses, hogy lesz-e más akkumulátor technológia, ami beelőzi a szilárdtest akkumulátort ill. a sorozatgyártásban megkövetelt szigorú minőségi ellenőrzéseknek meg tudnak-e majd felelni.

You may also read!

Tatai Motoros Fesztivál

Látványos motoros felvonulás is lesz Tatán, ahol új, kétnapos fesztivállal teremthetnek hagyományt

Két napra a motorosok fellegvárává válik nyáron Tata, ahol hagyományteremtő céllal egy új rendezvényt szerveznek. A júliusi Tatai

Read More...
BYD plug-in hibrid

A BYD stratégiát váltott, Európának még nem kell az elektromos autó

A BYD szerint az európai vásárlók még nem akarnak tisztán elektromos járműveket venni. A vállalat legújabb terve, hogy

Read More...
AUDI E5 Sportback

A ’nagy’ AUDI elektromos autója ultramodern, de mégis nevetség tárgyáva vált

A sanghaji bemutatón az AUDI E5 Sportback nagy figyelmet kapott, azonban ez nem olyan figyelem volt amilyet a márka

Read More...

Mobile Sliding Menu

Verified by MonsterInsights