Áll az alku? – Nem áll az alku!

In sport
hol folytatja Vettel

Hol folytatja Vettel?

Ahogyan évről évre, úgy idén sem marad ki a Forma-1 életéből az a periódus, amikor a pilóták és a csapatok – már akinek erre szüksége van- eszeveszett tárgyalásokba kezdenek, hogy jövőre ki, hol folytatja.

Az idei évben többeknek is lejár a szerződése, így sok szereplős a történet. Különösen érintett a Ferrari, aminek mindkét pilótájának hamarosan lejár a mandátuma. Az valószínűleg nem kérdés, hogy Kimi Raikkonen hosszabbít, amint kap egy korrekt ajánlatot. Viszont teljesen más a helyzet Sebastian Vettellel. A német, a maga 4 vb. címével a „legnagyobb hal” most a mezőnyben, így nem olyan egyszerű „kifogni”, még az olaszoknak sem.

hol folytatja Vettel

(Én bizony max egy évre írok alá srácok J )

Egyes híresztelések szerint a Ferrari jelenlegi ajánlata évi 125millió euro, három éves szerződéssel. Állítólag erre az ajánlatra mondott nemet Sebastian Vettel, mivel nem akar ilyen hosszú időre elköteleződni az olaszok mellett. A német három helyett 1 évre írna alá. Ami nem meglepő tekintve, hogy a Ferrari 2007 óta nem tudott világbajnokságot nyerni. És annak ellenére, hogy Fernando Alonso alá többször is bajnokesélyes autót tudtak tervezni, mégsem tudták ezt vb. címre váltani.

Persze jogosan merül fel a kérdés, ha Vettel nem marad a Ferrarinál, akkor hova tud menni? Hiszen a versenyképes istállóknál nem igazán van mostanság szabad hely, gyenge autóba pedig nincs értelme átszállni a Ferrariból. Akárhogy is lesz, mi nézők, jól járunk így is –úgy is. Ha Vettel marad a Ferrarinál, akkor jó eséllyel sok izgalmas percet fog okozni a futamokon, ha pedig nem marad, akkor a pilótapiacot fogja úgy felforgatni, hogy abból szintén sokat profitálunk. Várjuk a folytatást.

(forrás formula.hu)

You may also read!

Győr Rally Metabond

Győr Rally Metabond szemmel

Élménybeszámoló az Országos Rally Bajnokság helyszínéről Szerző: Metabond   szeptember 8-10. között a HUMDA Országos Rally Bajnokság keretén belül került megrendezésre

Read More...
árpád hídi baleset

Mi akadályozhatta volna meg az Árpád hídi balesetet?

Az utóbbi tíz év alatt meghétszereződött a 180 kW-nál erősebb autók száma hazánkban, írja a Bank360.hu. Az ilyen autókkal

Read More...
drágább üzemanyag

Péntek előtt tankoljunk!

Nincs megállás az üzemanyagárakban. A benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is emelkedik péntektől, ami várhatóan a kutakon lévő

Read More...
Verified by MonsterInsights