Kínaiak vinnék a Fiatot

In hír
Kínaiak vinnék a Fiatot

Kína egyik vezető járműgyártója szemet vetett a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) olasz-amerikai autógyártó konszernre a Reuters értesülései szerint. A Dongfeng és a Geely cáfolta, hogy ilyen tervei lennének, a Great Wall viszont kiterítette a lapjait. 

Kínaiak vinnék a Fiatot

A Nagy Falról elnevezett Great Wall Motor Kína legnagyobb utcai terepjáró (SUV) és platós terepjáró (pickup) gyártója.

Az Automotive News ágazati hetilap hétfőn arról számolt be a Great Wall vezetőjének egy kiszivárgott emailjére hivatkozva, hogy a kínai cég kapcsolatba lépett az FCA-val, és annak két legsikeresebb márkája, a Jeep és a Ram iránt érdeklődik.

Kínaiak vinnék a Fiatot

A Jeep megszerzése fontos stratégiai lépés lenne a kínai autógyártónak, amely a világ elsőszámú SUV-gyártójává akar válni. Tavaly 1,1 millió autót értékesítettek, amelyből 933 ezer volt SUV.

 

Mit ér a Jeep?

Azt, hogy mekkora árat lennének hajlandóak fizetni a kínaiak a Jeepért, még nem lehet pontosan tudni. De az biztos, hogy mélyen a zsebükbe kell majd nyúlniuk, ha tényleg komolyak a szándékaik. Adam Jonas, a Morgan Stanley vezető járműipari elemzője ugyanis úgy számolt, hogy a Jeep önmagában 33,5 milliárd dollárt érhet.

A Fiat Chrysler a világ hetedik legnagyobb autógyártója, és már hosszabb ideje keres partnert.

A befektetők örülnek a legújabb fejleménynek. A Fiat árfolyama több mint 3,5 százalékot erősödött a pénteki záróárához képest a hétfői kereskedés első szakaszában, míg a szektor többi szereplőjének árfolyama esik. 

You may also read!

elektromos Toyota Hiace

Elektromos hajtással térhet vissza Európába a Toyota Hiace

A Toyota Auto Body, a Toyota 1945-ben alapított haszonjármű-részlege a 2023-as Japán Mobilitási Kiállításon leplezte le a hatodik generációs

Read More...
villanymotorok hatékonysága

Mitől függ a villanymotorok hatékonysága?

Egy villanymotor vásárlása során fontos ismerni annak műszaki paramétereit, hiszen nem mindegy, hogy milyen hatásfokú munkára képes az adott

Read More...
Limitált szériás GR Yaris

Limitált szériás GR Yarisszal ünnepli rali-világbajnoki címét a Toyota

Mindössze 300 példány készül abból a különleges kivitelű GR Yarisból, amelyet annak tiszteletére adnak ki, hogy a Toyota 2023-ban

Read More...
Verified by MonsterInsights