Frankfurtban mutatkozott be élőben az új Mercedes pickup – Mercedes X-Class

In bemutató
Mercedes X-Class

Az új Mercedes X-Class ötvözi egy általános pickup minden előnyét a Mercedes impozáns dizájnjával, meggyőző off-road képességekkel, dinamizmussal és biztonsággal, valamint mercis kényelemmel.

A Nissan Navara létra alvázára épülő autó komfortos futóművet kapott. A létra alvázhoz hátul merev hátsó híd és több lengőkaros futómű csatlakozik. Elől független felfüggesztés, illetve tekercs rugók elől-hátul.

Mercedes X-Class

Három féle külső és felszereltség létezik. Az első a X-Class Pure alap felszereltséggel, ami a legjobb munkaautónak. A második a Progressive, itt már extrább a külső és a kényelem is. Presztizs pickup ként is megállja a helyét. A harmadik pedig a Power. Ez nyújtja megjelenésben, teljesítményben és kényelemben is a maximumot.

Mercedes X-Class

Mercedes-Benz X-Class PROGRESSIVE

Meggyőző megjelenés

Az autó dizájnja előlről egyértelműen hozza a Mercedes márkaarculatot, és ez jól áll egy pickupnak. A nagy csillag és szellős rács biztos helyettesíteni fogja a reflektort autópálya belső sávkában. Az első lökhárító illetve az alsó kartervédő fényezése a felszereltségtől függ.

Mercedes X-Class
Mercedes-Benz X-Class – POWER

Oldalról a letisztult és a robosztus szavak a legtalálóbbak. Nincs semmi túlzás vagy csicsa. Az ajtók alatt végigfutó fellépők még jobban emelik az X-Class stílusos megjelenését. Hátulról azért látszik, hogy a praktikumnak győznie kellett a dizájn fölött. De ez egy pickupnál inkább érdem, mint negatívum. Érdekesség még, hogy alapból a hátsó raktérajtó 90 fokban nyílik. De ha hátsó lökhárító nélkül rendeljük az autót, a hátsó lenyíló ajtó már 180 fokban nyílik.

Mercedes X-Class
Mercedes-Benz X-Class – PURE

Minőségi a raktér kiképzése is, aminek a legszűkebb részén is elfér egy raklap. 1,1 tonnát visz el az X-Class és akár 3,5 tonnát is vontathat. Mercis finomság, hogy a raktrében is van világítás és 12 voltos csatlakozó. Kilenc féle szín, illetve 17,18 vagy 19 colos kerekek közül lehet válogatni.

Az autó méretei:

 
Hossz: 5340 mm
Szélesség: 1920 mm
Magasság: 1819 mm
Tengelytáv 3150 mm
Plató hossz: 1587 mm
Plató szélesség 1560 mm
Plató magasság 474 mm
Maximum terhelhetőség 1042 kg
Fékezett vontatmány kapacitás (függ a motortól és felszereltségtől) 1650–3500 kg

 

Mercedes X-Class
Mercedes-Benz X-Class – PROGRESSIVE

Prémium belső

Belül a Mercedes újra akarta formálni a pickup fogalmát kényelem és minőség terén. A műszerfal, a kormány és az ülés is személyautós. Középre a tipikus kerek légbefúvók és egy kijelző került. A képernyő 960*540 pixeles felbontású és a 360 fokos kamerakép vagy a navigáció is megjeleníthető rajta. A műszerek is személyautósak. A váltó elött pedig multifunkciós touchpadot találunk. Mindenhol az egyszerűség és a prémiumság ötvöződik.

Az ülések felszereltségtől függően lehetnek szövet vagy bőr bevonatúak. Illetve sok pickupos extra is rendelhető, mint például az elektromos raktér felőli ablak, a raktér határoló vagy a rakomány rögzítő sínek.

2018 közepétől jön a V6-os

Az X-Class egyelőre a Nissan két dízel erőforrásával érhető el. A 2,3 literes turbós 163 lóerőt ad le (X 220 d). A dupla turbós pedig 190 lóerőt és 450 Nm-t tud (X 250 D). Mindkettő rendelhető össz, vagy hátsó kerék meghajtással és hat sebességes manuális váltóval. A hét sebessége autómata csak az X250 d-hez jár hátsó vagy összkerék hajtással.

 2018 közepén érkezik a V6-os 258 lóerővel és 550 Nm nyomatékkal. Aki haladós X-Class-t akar, annak ezt érdemes kivárni. Ez csak összkerékkel és 7 sebességes 7G-Tronic Plus autómatával, a kormány mögött váltó flepnikkel és ECO start/stop funkcióval jön majd.

Mercedes X-Class
Mercedes-Benz X-Class – PROGRESSIVE

A 4MATIC összkerékhajtás az X 220 d 4MATIC és X 250 d 4MATIC modellekkel kaphatók. Itt az elsőkerékhajtás elektromosan kikapcsolható. 2018 közepétől állandó összkerékhajtással is rendelhetőek lesznek az  X-Classok de csak a 6 hengeres változattal. Mindkét összkerék hajtás tud felezőt és hátsó difizárat, illetve lejtmenet vezérlőt.

 

 
Gázló mélység 600 mm
Szabad magasság Első tengely 202 mm

Hátsó tengely 221 mm emelt magasságú felfüggesztéssel

Terepszög elöl/hátul 28.8°/23.8°

30.1°/25.9° emelt magasságú felfüggesztéssel

Maximum billenés 49.8°

49° emelt magasságú felfüggesztéssel

   

 

Nem kell félni egy ekkora pickupban

A biztonságról a nagy test mellett aktív fékasszisztens, sáv tartó asszisztens és jelzőlámpa felismerő rendszer gondoskodik. Hasznos még a vontatmány stabilizáló segéd is. Illetve a navigáció figyelembe veszi a valós forgalmi adatokat.

Nagyon jól néz ki az X-Class, a Nissan Navaráról pedig tudjuk, hogy egy igazán klassz pickup. De érdekes elgondolkodni azon, milyen lett volna a Mercedes pickupja, ha nem a legköltséghatékonyabb megoldást választják, hanem az alapoktól egy teljesen új autót építenek.

You may also read!

benzines Porsche

A Porsche nem engedi el a benzinmotorokat, inkább fokozza a további fejlesztéseket

A belsőégésű motorokat gőzerővel fejlesztik, így a Porsche 2030 után is gyárt majd benzinmotoros autókat.  Oliver Blume a stuttgarti gyár

Read More...
Dacia Duster

A legelső Dacia Duster 40 éves

Tudta, hogy az ARO 10-et a jól ismert Duster néven már 40 évvel ezelőtt forgalmazták Nyugat-Európában? A Dacia Duster az

Read More...
XX. Oldtimer Show

Áprilisban jön a XX. Oldtimer Show!

2025 április 12-13-án ismét megrendezésre kerül Magyarország legjelentősebb veterános eseménye, a XX. Oldtimer Show. Gyönyörű állapotú oldtimer autók és

Read More...

Mobile Sliding Menu

Verified by MonsterInsights