Mindenki a Tesla után lohol?

In Téma
Elon Musk levele a dolgozóihoz

Rövid írás arról, hogy előzte meg a Tesla és Elon Musk évekkel a korát, és hogy szabja meg most is az újítás és fejlesztés fő irányvonalát.

Mindenki a Tesla után lohol

Detroitban a Lexus bemutatta az LF1 Limitless koncepciót, ami gyönyörű, és amibe majd akármilyen hajtásláncot beletehetnek. Mehet majd üzemanyagcellával, benzinnel, lehet elektromos vagy hibrid, esetleg plugin hibrid. Ígérik.

Mindenki a Tesla után lohol

A Nissan leleplezte a fantasztikus külsejű Xmotion koncepciót. Ami egy „úttörő formájú SUV”. Tényleg baromi jól néz ki. És majd ez is biztos nagyon elektromos lesz meg önvezető.

Persze a Nissannak a Leaffel szerzett érdemeit nem akarnám kisebbíteni. A nagy német triumvirátus persze, szintén nyomul. De a Tesla előnye egyelőre nagyon nagy.

LaFerrari Aperta árverés

Sőt a sikereik már a Ferrarit is felingerelték. Azt a Ferrarit, amely néhány éve még a turbótól is teljesen elzárkózott. De Elon Musk új Roadstere már náluk is kicsapta a biztosítékot és letették a nagy esküt, hogy csinálnak elektromos szupersportkocsit. Legalább olyan jót, mint a Tesla.

Elképesztő, hogy Elon Musk 2003-ban hogy ráérzett a jövőre. Bár az, aki 12 évesen lefejleszt és elad egy játékprogramot, valószínűleg nagyon tehetséges. Illetve az internetes fizetést azóta is meghatározó PayPal is az ő nevéhez fűződik, hogy a SpaceX-et ne is említsük.

 

Szóval tényleg minden tiszteletem Elon Musk-é. Hiszen tulajdonképpen egy viszonylag kis cég határozza meg az autóipar jövőjét és állítja követendő kényszerpályára a gyártóóriásokat. És bár vannak problémák a cégben, Musk mindig előre tudott menekülni. És reméli, hamarosan nyereséges lesz a Tesla Motors.

Mindenki a Tesla után lohol

Személyes tapasztalatom még csak a Model S-el volt. De hát az egy űrhajó. Gondolom, a Model 3 sem lehet sokkal rosszabb. A Model S a maga több, mint 2 tonnájával 3 másodperc alatt felgyorsul 100-ra? Hát már ez is szupersportkocsis érték. És milyen jó vezetni! És milyen jó nem vezetni. A Teslánál ezek a technológiák – az elektromos meghajtás és az önvezetés – már működnek. A legtöbb autógyártó pedig még csak most ébredezik Csipkerózsika álmából.

– Héj te! Ezek már önvezetnek! Meg elektromosak is! Mit tudunk kihozni Detroit-ig?

– Egy szép SUV?

– És az önvezető?

– Hát, az lesz majd.

– És elektromos?

– Persze!

– Oké! De szép legyen ám!

Szóval kíváncsian várjuk, mit hoz hoz a jövő a többi autógyárnál? Illetve, hogy mire a többiek már beérik a mostani Teslát, mivel fog addigra előrukkolni Elon Musk? Az antigravitációs motorral? Vagy vízzel fog üzemelni az autó? Meglátjuk….

You may also read!

gokart

Kezdődik az Európa-bajnokság

Gender Tamás Junior számára elkezdődött a 2024-es FIA Gokart Európa-bajnokság.   Összesen 48 ország 200 versenyzője indul a héten. A Valenciában,

Read More...
Toyota 2600000 km

A Toyota, amely 2,6 millió kilométernél ment nyugdíjba

Tizenhat év alatt hétszer tette meg a Föld és a Hold közötti távolságot egy Toyota pickup az Egyesült Államokban,

Read More...
Peugeot E-5008

Premier előtti pillantás az új Peugeot E-5008-ra

Az új Peugeot E-5008 egy exkluzív videóban mutatja meg magát először. A kategóriák felett álló nagy elektromos SUV gáláns helykínálatot,

Read More...
Verified by MonsterInsights