Hogyan ne árulj használtautót

In hír
5 leggyakoribb csalás

Érthetetlen bakik, amiket a hirdetők elkövetnek

Sok tipp és tanács van az interneten, amik részletesen leírják, hogy mire figyeljen az ember, ha használtautó vásárlásra szánja rá magát. Azonban a másik oldal valahogy mintha kevesebb tanácsot kapna. Pedig a használtautó attól használtautó, hogy valaki használta és eladja. Sőt az is, aki venne, általában maga is elad és annak a helyére vesz egy másikat.

Ahogyan nagy sok mindennek, úgy ennek a témának sincsenek olyan tuti tippjei, amire azt lehetne mondani, hogy aki ezeket betartja, annak sorban fognak állni az autójáért. Viszont van néhány olyan dolog, amit ha az ember betart, legalább azt eléri, hogy az autója legalább a vásárlók online parkolójába bejut. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy meg is veszik, de legalább autónk nem hasal el, már az első „találkozásnál”.

1. Ne hidd azt, hogy a te autód többet ér, mint másé!

Nézegetve a hazai és a külföldi hirdetéseket azt láthatja az ember, hogy egy adott márka adott típusát kőkeményen beárazza a piac. Ha a piac az adott típust (általában jogosan) silány vacaknak könyvelte el, akkor jóval kevesebbért lehet eladni, mint egy másik márka hasonló paraméterekkel rendelkező autóját. Ez nyilván kellemetlen annak, akinek az autója nem örvend jó hírnek, így nehezen eladható. Viszont egy jó támpont annak, aki épp venni szeretne. Viszont minden márka minden típusa beilleszkedik egy ársávba. A tizenéves használtautók esetében, ez azt jelenti, hogy kb. az adott típus legolcsóbbjai kerülnek X forintba, a legdrágábbjai pedig 2X forintba. Állapottól, futástól, előélettől és főleg az előélet ellenőrizhetőségétől függően elhelyezve a skála két végpontja között.

Azonban mindig vannak olyanok, akik ebből az ársávból vagy teljesen kilógnak, vagy érthetetlen módon az ársávon belül ugyan, de túlárazzák autójukat. Pedig hacsak nem kirívóan alacsony a futás, vagy nincs egy nagyon szép és ellenőrizhető előélet vagy valamilyen különleges felszereltség, akkor autónkat nem érdemes az ársáv átlagánál magasabbra pozícionálni. Ha mégis megtesszük, két dolgot érünk el vele. Az egyik az, hogy hirdetésünket sokan, főleg a komolyabb vevők meg sem látják. Miért? Mert, akik már komolyan vásárolni akarnak, azok általában egy jó ideje keresnek. Konkrét típusra keresnek, ár szerint szűrnek, általában a legolcsóbb és az átlagár fölött egy kicsivel. A másik, hogy akiknek a találatai között mégis megjelenünk túlárazott hirdetésünkkel, az ingerülten „ikszeli” ki a hirdetésünket. Miközben azt kérdezgeti, hogy ezen a vacakon mi kerül ennyibe? – Tegyük hozzá teljesen jogosan!

2. A Kádár rendszer véget ért, az emberek nagy része ismeri az internetet!

Ez a hiba hasonló az előbbihez, de más a filozófia, ami mögötte van. Sokan nem értik, hogy már más világ van. Régen még működött az, hogy az ember fogta az autóját, elvitte a vásárba, ahol előbb utóbb jött valaki, aki eldöntötte, hogy aznap autót fog venni. Ugye az ilyen embernek bármit, bármennyiért el lehetett adni. Ma már ez kevesekre igaz. Akikre mégis igaz, azokból lesznek a használtautó vásárlós rémtörténetek főszereplői.

Ma már a vásárlók nagy része valamilyen szinten tájékozódik, így még egy laikus is kiszúrja a botrányosan rossz vételt. Nagyjából tudja az alapokat, hogy mire érdemes figyelni. Így azok az eladók, akik lelakott, eladhatatlan vackokat hirdetnek, láthatóan tört majd javított kasztnival, rohadó lemezekkel, tönkrement klímával, arcátlanul visszatekert számlálóval, annyiért, amennyiért az adott típus épkézláb példányait hirdetik, gyakorlatilag csak a vevők és a saját idejüket pazarolják. Hiszen kinek hiányoznak azok a hirdetések, amikre rákattint az ember, és már a képek alapján látszik, hogy egy lom? Pláne azok, amikről kép alapján nem derül ki, csak akkor, amikor az ember elmegy és megnézi. Röviden és tömören: senkinek! Ahogyan senkinek nem hiányoznak a hebegések-habogások a telefonban, sem élőben. És még lehetne sorolni órákig.

Összegzés

Még a legnagyobb jó szándék mellett is nehéz gyorsan és jó áron eladni egy használtautót. Nem érdemes csökkenteni az esélyeinket azzal, hogy autónkért indokolatlanul többet kérünk a reális piaci árnál. El kell fogadni, hogy az az autó, ami számunkra valamiért különleges, az más számára egy a sok közül. Továbbá érdemes elfelejteni azt a régi rossz hozzáállást, hogy „majdcsak jön egy palimadár, aki megveszi”. Persze lehet várni a „palimadarakat”, előbb-utóbb lehet, hogy tényleg jön is egy. A kérdés csak az, hogy megér-e némi plusz pénzt az, hogy időtlen időkig hirdetünk, és az, hogy lejáratjuk magunkat tíz ember előtt, mire jön a tizenegyedik, akire sikerül rámelegíteni?

(folytatjuk)

You may also read!

Mi történik, ha egy autó falnak ütközik 150 km/h sebességgel?

A mérnökök világszerte törésteszteket végeznek az autókon, vizsgálják a törés, sérülés mértékét és az utasok védelmét. Ezekkel a tesztekkel

Read More...

Újraindul a Moszkvics gyártása

A nyugati autógyártók teljesen elengedték Oroszország autóiparát az Ukrán invázió után. A szankciók miatt az orosz vállalatok nehezen tudják

Read More...
autót 150 ezerért

Autót 150 ezerért? Ne már!

Autót venni szerintem élvezetes dolog. De 150.000 forintért? Á, inkább spórolj még, vagy vegyél fel hitelt! Hitelt? Kösz,nem! Hátha

Read More...