Herczig Norbert indul a rally EB-n! – interjú

In sport

Kedden a Hungaroringen jártunk az utóbbi 3 év  -és összesen már négyszeres-  abszolút magyar bajnoka sajtótájékoztatóján a fő szponzor, a csapat számára verseny-üzemanyagot is szállító MOL meghívására.

Norbert az elmúlt években kezdte érezni, hogy már megérett egy reális nemzetközi megmérettetésre:

„a legkézenfekvőbb lépés az Európa-bajnokságon (ERC) való indulás volt.”

Bár a dolog kézenfekvő, de hogy a mostani lehetőség milyen nagy szám, ezt az jelzi, hogy Ferjáncz Attila volt az utolsó, aki teljes EB-szezont mehetett (ő akkor összetett bronzérmet szerzett).

      „A világ egyik legprofibb privát csapata, az osztrák BRR Team tagjaként versenyezhetek, ők szinte gyári csapatként, a Skodával szoros együttműködésben fejlesztik az autóikat.

      „Ami a bajnokságot illeti, az egyik legnagyobb kihívást az új pályák jelentik. Maguk a gyorsasági szakaszok is hosszabbak, mint a hazai bajnokságban, de a támogató csapat is komolyabb logisztikai feladatok előtt áll. Nem csak egy verseny hétvégéről van szó, akár egy héttel korábban ki kell érkeznünk a helyszínre, hogy kellően fel tudjunk készülni.” – mondta Norbert.

     „Egy ilyen bajnokságban a magyar szezonhoz képest hosszabb időszakokra is 100% -os odaadásra van szükség, ami közre játszott az új navigátor érkezésében. Ramón az időbeosztást szerencsére jól meg tudja oldani. Korábbi navigátorommal, Igorral természetesen továbbra is nagyon jó viszonyban vagyunk.”

Megkérdeztük Norbit a felkészülése személyes vonatkozásairól is:

      „Egy szállítmányozási céget vezetünk a feleségemmel. Napi szinten részt vettem, és tulajdonképpen most is részt veszek az operatív irányításban, amiből elkezdtem egy kicsit hátrébb lépni. Hét futamon fogunk indulni ebben az évben, ez legalább hétszer hét nap elfoglaltságot fog jelenteni, nem beszélve a tesztekről. Egyik kollégámra tudtam több feladatot átruházni, így lehetséges ez.”

 

– A gyerekek szeretik, hogy többet fogsz most szerepelni, vagy unják aput a TV-ben?

 

     „Nem vagyunk mi olyan nagy médiasztárok. A 15 éves fiam nem tulajdonít ennek különösebb jelentőséget. Ebben nőtt fel, és versenyez is junior kategóriában a hazai rallycross bajnokságban. A kislányom 9 éves, borzasztóan kameraérzékeny, ha lehetne, ő viszont helyettem is tudna folyamatosan szerepelni 🙂 ”

 

Norbi új navigátora Ferencz Ramón lesz, akivel februárban kezdik a tesztelést.

Ramon 2012-ben nyert Kazár Miklóssal abszolút magyar bajnoki címet. Az elmúlt szezonban még ellenfelek is voltak a pályán, de már alig várják a február végi közös teszteket. Az új sofőrről és az új bajnokságról is kérdeztük Ramónt, mik a különbségek?

     „Norbi lényegesen kevesebb információt kér vezetés közben, mint Miklós, másképpen dolgozza fel az adatokat. Mindketten hasonló időben kezdtek el versenyezni, az akkori nagy öregektől tanultak, így hasonló stílusban is vezetnek.”

„Ami az új évet illeti, a két bajnokság neve hasonló, de az EB színvonala egyértelműen más.”

 

– Viszonylag egy szűk kör, aki potenciálisan tovább léphet Magyarországról a nemzetközi arénába. Gondolkodtál esetleg korábban is, hogy mondjuk Norbival szívesen versenyeznél az EB-n?

     „Beszélgettem 2-3 pilótával arról, hogy vannak nemzetközi terveim, de itt nem az történt, hogy én kerestem meg a Norbit, hogy legyek a navigátora. Megvolt a jól összeszokott párosuk, stabil csapat, én is sikeres voltam Miklóssal. Én alapvetően úgy állok hozzá, hogy azzal a pilótával gondolom el a jövőt, akivel éppen versenyzem, és akivel együtt érjük el a sikereket. Szerettem volna, ha összejön a lehetőség Miklóssal is, de ez sok mindenen múlik.”

– Szó volt a teljes koncentrációról, az időről és odaszánásról, amit egy ilyen sorozat igényel. Mondanál pár szót személyes oldalról is, ezt hogy sikerült megoldani?

     „Már két éve elkezdtem egy ilyen szereplésre készülni. Szerencsésnek mondhatom magamat, a vállalkozásban összeállt egy 21 fős jó menedzsment csapatunk, akik leveszik a terhet rólam, és nem hiányzom onnan napi szinten, ha el kell mennem 1-2 hétre.

– És a magánéletben?

     „A családomban a -szüleimet leszámítva természetesen- már mindenki úgy ismert meg, hogy autóversenyzéssel foglalkozom, és a feleségemmel való megismerkedésemkor is éreztettem vele, hogy ez elfoglaltságot jelent, amin nem szívesen változtatok. 🙂

Volt egy másfél éves időszak, amikor nem versenyeztem, mert úgy éreztem, hogy több időt kell együtt töltenem a családommal. Ahogy múlt az idő, látták rajtam, hogy hiányzik ez a kihívás az életemből, akkor ők mondták, hogy versenyezzek újra.”

 

– Itt a sajtótájékoztatón konkrétan 2 évről esett szó: idén ismerkedés, majd jövőre dobogós célkitűzések. Esetleg a 2 év után is folytatjátok?

     „Fiatalnak érzem magam, egyáltalán nem szeretném még abbahagyni a versenyzést 2019 után sem. Imádom ezt a sportot.”

 

  

Norbi még elvitt minket pár körre egy összkerekes Superb -el a csúszópadon és szenzációsan terelgette az autót. Saját autóval később az első 4 kísérletből nekem 4-szer sikerült megforogni, pedig itt utasként még roppant egyszerűnek tűnt a feladat… Szóltak is Norbinak, hogy látványosabban kellene megcsúszni, túl egyenesen halad 🙂

(A rögtönzött videóért elnézést kérek!)

 

Itthon is láthatjuk őket majd 2018-ban. Az EB futamok mellett Magyarországon a Veszprém Rally-n fognak indulni a Škoda R5 1.6 literes turbós versenyautóval.

 

Hajrá, magyarok

You may also read!

benzines Porsche

A Porsche nem engedi el a benzinmotorokat, inkább fokozza a további fejlesztéseket

A belsőégésű motorokat gőzerővel fejlesztik, így a Porsche 2030 után is gyárt majd benzinmotoros autókat.  Oliver Blume a stuttgarti gyár

Read More...
Dacia Duster

A legelső Dacia Duster 40 éves

Tudta, hogy az ARO 10-et a jól ismert Duster néven már 40 évvel ezelőtt forgalmazták Nyugat-Európában? A Dacia Duster az

Read More...
XX. Oldtimer Show

Áprilisban jön a XX. Oldtimer Show!

2025 április 12-13-án ismét megrendezésre kerül Magyarország legjelentősebb veterános eseménye, a XX. Oldtimer Show. Gyönyörű állapotú oldtimer autók és

Read More...

Mobile Sliding Menu

Verified by MonsterInsights