Kecskeméten is gyártani fogják a Mercedes-Benz új A-osztályú modelljeit

In hír

A Mercedes-Benz A-osztály amszterdami világpremierjén péntek este bejelentették, hogy Kecskemét egyike lesz annak az öt helyszínnek a világon, ahol a kompakt új modellt 2018-tól gyártják majd 

2016 júliusában robbant a hír, hogy a Daimler igazgatótanácsa úgy döntött, a kecskeméti Mercedes-gyár fejlesztésére és bővítésére szánt 185 milliárd forintot további 315 milliárd forinttal toldja meg, amelyből egy komplett új üzemet építenek fel a már meglévő mellé 2020 végéig. A menedzsment egyúttal jelezte, a beruházásnak köszönhetően a kecskeméti telephely gyártókapacitása további 150 ezer autóval bővül majd és 2500 új munkahelyet hoznak létre.

A németek most újabb tanújelét adták annak, hogy mennyire elkötelezettek Magyarország mellett.

A korábbi találgatások ugyanis helyesnek bizonyultak, azt követően, hogy Dieter Zetsche, a Daimler vezére megtartotta az új generációs A-osztály világpremierjét Amszterdamban, a vállalat által kiadott anyagból világosan kiderült, hogy

Kecskemét egyike lesz annak az öt helyszínnek a világon, ahol ezt a kompakt modellt 2018-tól gyártják majd.

A kompakt modellek fellegvára

Magyarország a Mercedes kompakt modelljeinek egyik fellegvára maradhat, a szegmens képviselői közül ugyanis készülnek már nálunk B-osztályos Mercedesek (2012 márciusától), valamint CLA (2013 májusától) és a CLA Shooting Brake (2015 januárjától) modellek. A lap ugyanakkor megtudta azt is, a Daimler menedzsmentje pedig döntött, hogy helyhiány miatt a B-osztályt kiveszi majd ki a gyártásából, vagyis ennek a modellnek az előállítása szűnik meg Kecskeméten.

A kompakt szegmens modelljei rendkívül népszerűek a Mercedes vásárlóinak körében, súlyuk évről évre nő az autógyártó összértékesítésén belül, így érdemben hozzájárultak ahhoz is, hogy a németek megvédték a világ elsőszámú luxusautó-gyártójának járó címüket.

Tavaly összesen 2,37 millió autót értékesítettek globálisan, amelyből mintegy 620 ezer darab volt a kompakt személyautó.

Forrás: portfolio.hu

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×