Ambíciózus eladási tervek a Daimler-nél

In hír

2018-ban a cél 3 millió darab Mercedes-Benz értékesítése

A Daimler termelési és beszerzési vezetője a német Automobilwoche hetilapnak arról beszélt, hogy a társaság a termelés kiterjesztése után évi 3 millió darab Mercedes-Benz eladását tervezi, szemben a tavalyi évben értékesített 2,4 millió gépjárművel. Az autógyártó három új gyárat épít, bővítve többek között a társaság kecskeméti egységét is.

Markus Schaefer a német hetilapnak kiemelte, hogy a Daimler globális termelési egységei magas kihasználtság mellett működnek, ezért a társaság indokoltnak tarja a kapacitás bővítését, lépést tartva a piaci kereslettel.
Schaefer szerint a vállalat 3 millió gépjármű értékesítését tervezi, szemben a tavalyi évben eladott 2,4 millió darab gépjárművel, a terv további részeként pedig 40-re kívánja bővíteni a társaság a Mercedes-Benz modellek számát. 

A társaság az évtized végéig három új gyár létesítését tervezi, az idei év harmadik negyedikévétől a mexikói Aguascalientes-ben kompakt modelleket gyártanak majd, 2019 végére épül meg az újabb kecskeméti gyár, míg a vállalat újabb üzem létesítését tervezi Pekingben. Ezen beruházások értéke megközelíti a 3 milliárd eurót.
A német autógyártó elmúlt hónapban közzétette, hogy várakozásai szerint 2018-ban nőhet a társaság árbevétele és az eladott gépjárművek száma is, azonban a növekedést ellensúlyozzák az új autókra és új technológiákra fordított kiadások, ezért a vállalat idén a 2017-es évhez hasonló működési eredményt vetített előre.

Forrás: portfolio.hu

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×