Nem lesznek gyárbezárások és elbocsátások az Opelnél Németországban

In hír, MTI

Tartják magukat a korábbi megállapodáshoz a felek

Nem zárnak be üzemeket és nem bocsátanak el alkalmazottakat az Opelnél Németországban – közölte szerdán az IG Metall német szakszervezet az autógyártó társaság francia tulajdonosával, a PSA csoporttal kötött megállapodás alapján. 

A tulajdonos, az üzemi tanács és a dolgozók érdekképviseletének megállapodása szerint a veszteséges cég mintegy 19 500 munkavállalója közül legfeljebb 3700 távozik, valamennyien önkéntes alapon, és a munkaadó vállalja, hogy 2023 nyaráig nem bocsát el másokat.
A menedzsmenttel több hétig folytatott egyeztetés végén azt is rögzítették, hogy valamennyi üzemben végrehajtanak a termelést és a foglalkoztatást biztosító beruházásokat. 
Az Opel közleménye szerint a beruházások révén az eisenachi üzemben gyártják a Grandland X városi terepjárót 2019 közepétől, és 2020-tól a  hibrid meghajtású változatot is.

A rüsselsheimi kutatás-fejlesztési központnak is fontos szerepe lesz a PSA globális hálózatában, onnan irányítják majd az EP jelzésű motorcsalád új generációjának fejlesztését, és valamennyi európai forgalmazásra szánt új Opel modell fejlesztését.
A társaság a leépítésekkel kapcsolatban hozzátette, hogy a 3700 fős keretet már majdnem betöltötték, 3500 dolgozóval egyeztek meg az önkéntes távozásról. 

PSA csoport

A Szentgotthárdon motorgyárat működtető Opel legutóbb 1999-ben ért el nyereséget. A vállalatot tavaly vásárolta meg a PSA az amerikai General Motorstól. A francia csoporthoz tartozik a Citroen, a Peugeot és a DC, valamint az Opel és brit testvérmárkája, a Vauxhall.
A cégcsoport bevétele tavaly 65,21 milliárd euró (20 867,2 milliárd forint) volt, ami 20,7 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 54,03 milliárd euróhoz képest. Az adózott eredmény 1,929 milliárd euróra nőtt a 2016. évi 1,730 milliárd euróról. 
A PSA tavaly 3,63 millió járművet adott el, ami 15,4 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül az Opel és a Vauxhall márkájú gyártmányokból 1,09 millió darabot értékesítettek, ami csaknem 6 százalékos csökkenés. A társaság 2018-ra fordulatot vár, főleg az Insignia új változatától, a Grandlandtól és egy másik városi terepjárótól, a Crosslandtól reméli az eladások növekedését.

Forrás: MTI

 

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×