Súlyos csalást követett el a Nissan

In hír

Adatmanipuláció

Helytelenül mérte 19, Japánban értékesített modellje kipufogógázainak emissziós értékeit, valamint üzemanyag-gazdaságosságát a Nissan – ismerte be az autógyártó. Ez egy éven belül már a második olyan eset, hogy a társaság vizsgálati folyamataiban kötelességszegésre derült fény.
A Nissan közlése szerint belső ellenőrzés során úgy találta, hogy a kibocsátást és az üzemanyag-felhasználás hatékonyságát mérő tesztek körülményei nem feleltek meg a belföldi hivatalos standardokkal, valamint hogy a vizsgálati jelentések ennek megfelelően módosított méréseken alapulnak. A csalások ugyanakkor a vállalat állítása szerint nem érintik a más országokban értékesített autókat, mivel azok kifejezetten speciális belföldi követelményeket sértenek.

A japán autógyártó részvényei mintegy 5 százalékos gyengüléssel zárták a hétfői kereskedést, amiben az adatmanipulálási híreknek annak ellenére is lehetett szerepük, hogy csak a tőzsdei zárás után láttak napvilágot, mivel a Nissan már a nap folyamán korábban közölte, hogy fontos bejelentést fog tenni az emissziós tesztjei kapcsán, ami aggályokat ébreszthetett a befektetőkben.

Az ügy háttere

Az újabb adatmanipulálási eset tovább rombolhatja az ország feldolgozóiparáról kialakult nimbuszt, amely korábban elsősorban a magas minőségéről és a hatékony termeléséről volt híres. A vállalat nem egészen egy éve, tavaly októberben közölte, hogy évtizedekig nem minősített ellenőrök írták alá a Japánban értékesített autók végső tesztjeinek eredményeit, ami mintegy 1,2 millió jármű visszahívásához vezetett a szigetországban.

A mostani eset legalább 2013-ig megy vissza, és egyelőre 10 alkalmazott érintettségét jelentette be a cég, ugyanakkor elismerték, elképzelhető, hogy régebb óta létező problémáról van szó – számolt be a Reuters. Egyelőre további visszahívások nem szükségesek a társaság szerint, mivel a manipuláció nem érinti a biztonságosság kérdését, és a futásteljesítmények is megfelelnek a katalógusokban feltüntetett értékeknek – közölték, az érintett modelleket egyelőre nem megnevezve.

Forrás: portfolio.hu

You may also read!

gokart

Kezdődik az Európa-bajnokság

Gender Tamás Junior számára elkezdődött a 2024-es FIA Gokart Európa-bajnokság.   Összesen 48 ország 200 versenyzője indul a héten. A Valenciában,

Read More...
Toyota 2600000 km

A Toyota, amely 2,6 millió kilométernél ment nyugdíjba

Tizenhat év alatt hétszer tette meg a Föld és a Hold közötti távolságot egy Toyota pickup az Egyesült Államokban,

Read More...
Peugeot E-5008

Premier előtti pillantás az új Peugeot E-5008-ra

Az új Peugeot E-5008 egy exkluzív videóban mutatja meg magát először. A kategóriák felett álló nagy elektromos SUV gáláns helykínálatot,

Read More...
Verified by MonsterInsights