Nem is annyira környezetbarát az elektromos autó

In elektromos autók, hír, MTI

Az elektromos járművekre átállás csak jelentéktelen mértékben járulhat hozzá a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez Németországban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének tanulmánya szerint

Egy német tanulmány megkérdőjelezte az elektromos autók környezetbarát jellegét, mondván az csak papíron létezik, sőt, lényegében rosszabb hatással vannak a környezetre, mint a dízelautók. Christoph Buchal kölni fizikaprofesszor kollégáival készítette el a jelentést a Német Gazdaságkutató Intézet számára.

A nyilvánosságra hozott jelentés szerint az elektromos autók 11-28 százalékkal nagyobb mértékben terhelik a környezetet, mint a dízelautók, ha figyelembe vesszük az akkumulátorok gyártásából eredő szén-dioxid-kibocsátást és a németországi energiatermelés szerkezetét.

Sok energia szükséges az akkumulátorokhoz szükséges lítium, kobalt és mangán bányászatához és feldolgozásához.

Tán a metán a megoldás

Egy Tesla Model 3 elektromos autó akkumulátora 11-15 tonna szén-dioxodot termel a tanulmány szerint. Tízéves élettartamot tekintve és évente 15 ezer kilométernyi út megtétele esetén ez kilométerenként 73-98 gramm szén-dioxid-kibocsátást eredményez – számolták ki a szerzők.

Ugyanez a Tesla kilométerenként 156-181 gramm szén-dioxidot bocsát ki, ha a számításoknál figyelembe veszik az akkumulátor működéséhez szükséges elektromos hálózat szén-dioxid-kibocsátását, ami így jelentősen nagyobb, mint az összehasonlításként használt Mercedes típusú dízelautóé.

A gépkocsigyártók most készülnek tömeges méretekben átállni az elektromos autók gyártására, de a tanulmány szerzői szerint a környezet szempontjából jobbak lennének a metán meghajtású autók, mivel azok szén-dioxid-kibocsátása egyharmaddal alacsonyabb, mint a dízelgépkocsié.

Forrás: MTI

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×