Több mint 5000 dolgozójától válik meg Európában a Continental

In autóipar, hír

Átalakuló autóipar

A globális autópiac lassulása és az elektromos meghajtású járművek várható térnyerése miatt csökkenti a belsőégésű motorokhoz kapcsolódó alkatrészek gyártását a Continental. Ennek a folyamatnak pedig az lesz az eredménye, hogy több mint 5000 munkahelyet fog megszűntetni a német járműalkatrész-beszállító és technológiai vállalat 2028-ig

A Continental közleménye szerint a létszámleépítés segíti majd a vállalatot abban, hogy hosszú távon megőrizze versenyképességét – írja az Automotive News Europe beszámolójában. Más beszállítókhoz hasonlóan ugyanis hatalmas kihívást jelent számukra a globális autópiac lassulása, valamint az új technológiákra történő átállás. Az elektromos autók várható térnyerése ugyanis folyamatosan szorítja majd ki a kizárólag belsőégésű motorral szerelt járműveket a világ útjairól. Ez pedig azt jelenti, hogy egyre kevesebb motorra, illetve motoralkatrészre lesz szükség a jövőben, amely természetesen hatással van foglalkoztatásra is.

A mostani bejelentés nem érhetett senkit meglepetésként, néhány hónappal ezelőtt mi is beszámoltunk arról, hogy leépít és gyárakat zár be a Continental. A német járműalkatrész-beszállító és technológiai konszern ugyanis felülvizsgálta korábbi stratégiáját, amelynek eredményeként a menedzsment úgy döntött, bezárja két németországi üzemét, valamint Olaszországban, Malajziában és az Egyesült Államokban működő gyárait.

A most bejelentett létszámcsökkenés német, amerikai és olasz üzemeket érint majd kizálólag.

A Continental Magyarországon hét gyárral, egy gumiabroncs kereskedelmi képviselettel, egy logisztikai központtal, valamint egy mesterséges intelligencia fejlesztő központtal van jelen, és a bérelt munkaerővel együtt több mint nyolcezer munkavállalót foglalkoztat. A német konszern az elmúlt évtizedben mintegy 500 millió eurót fektetett be Magyarországon.

Forrás: portfolio.hu

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...
Ultimate Celica

180 lóerőből 500: az Ultimate Celica története

Elsőkerékhajtás, 180 lóerő, 1,8 literes szívómotor: ilyen volt a hetedik generációs Celica GT-S. Néhány akkori Toyota-főnök fantáziáját megmozgatta az

Read More...
differenciálmű

A differenciálmű – jövőre lesz 100 éves

A differenciálmű - autós szlengben difi – fő feladata a motor nyomatékának átvitele a kerekekre. Ez a fantasztikus találmány

Read More...

Mobile Sliding Menu

×