A budapesti DS Storeban mutatták be a márka új elektromos és plug-in hibrid modelljét. A DS 7 Crossback E-Tense egy 1,6-os turbós 200 lóerős benzines motort és két 110 lóerős villanymotort kapott. Az autó teljesítményét 300 lóerőben maximálták. Az autó külsejében szinte csak az E-Tense logókban és a hűtőrács színében tér el a korábbi modellektől.
Az akksija 13,2 kWh kapacitású, tisztán elektromosan pedig 58 km megtételére képes WLTP ciklus szerint. A 0-100 megvan 5,9 másodperc alatt, a súlyozott fogyasztás pedig 1,4 l/100 km. Tisztán elektromos módban 135 km/h-ig képes gyorsítani.
A másik újdonság a DS 3 Crossback E-Tense volt, amit egy 136 lóerős, 260 Nm nyomatékú villanymotor hajt. Az 50 kWh-ás litium-ion akksival WLTP ciklus szerint 320 km a hatótávja. Az autó súlya 1520 kg, ami még egész tűrhető. Ami nagyon fontos, hogy sem az utastér, sem a csomagtartó nem lett kisebb a belsőégésű motoros modellekhez képest.
Kívülről itt is csak a logók és a hűtőmaszk jelentenek különbséget, no meg a kipufogó hiánya. Ezt az autót ki is próbálhattam. Ami elsőre szembe, vagy inkább fülbe tűnő, a nagy csend. Hiába, a villanyhajtás és a hangszigetelt üvegek csodát tesznek. Viszont ami nekem hiányzott, a hátba vágó gyorsulás. Bár a nyomaték egyből ott van, csak hát 1500 kg-hoz a 260 Nm nem túl sok. A másik a 300 km-es hatótáv, ami szintén nem túl sok. Kérdeztem, hogy várható-e majd nagyobb akksi, de a rövid távú tervekben nem szerepel, talán majd később.
De az biztos, hogy aki szerette a benzines vagy dizel DS-t a maga franciás extravaganciájával és prémium kényeztetésével, és szereti a villanyautózást, annak ez is tetszeni fog. Nálam korábban a 155 lovas benzines volt, az azért jobban ment, hiszen erősebb és könnyebb is volt.
Amit még tapasztaltam a próbakörön, hogy a futóműve maradt ügyes, feszes, de azért megbirkózik a bukkanókkal. Egy körforgalomban megnyomtam neki, ott azért szépen kitolta az orrát, ez nem tetszett annyira.
És akkor jöjjenek az árak.
A DS7 Crossback E-Tense Elegance felszereltséggel 16.190.000 forinttól indul, a legmagasabb Prestige felszereltséggel pedig 18 millió az ára, amit sok extrával még szépen fel lehet tornázni.
A DS 3 Crossbak E-Tense Prestige felszereltséggel 12.490.000 Forint, amiből lejön 1,5 millió álllami támogatás. Az ultra prestige felszereltésű autó ára támogatással 12.440.000 forint. És itt is lehet még extrázni.
Tehát itt is előjön a DS sarkallatos pontja, az ára. Az autók nagyon nem olcsók. Ilyet tényleg az elkötelezett rajongók fognak venni. De majd meglátjuk egy fél év múlva, hogy alakulnak az eladások.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk felhasználói élményének fokozása érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNemPrivacy policy