Két kategóriában alig volt visszaesés a használtautó-piacon

In hír

Stabilizálódott a használtautók piaca a járvány után, de új autót még jóval kevesebben vásárolnak – mondta az InfoRádióban Katona Mátyás, a használtautó.hu szakértője.

Az idei év fordulatokat hozott az új és a használt autók piacán is. A koronavírus keresztülhúzta az idei terveket, ez látszik az autópiacon. Az új autóknál jelentős visszaesés van, 23,7 százalékos volt a csökkenés, ennél kisebb, 17,8 százalékos a használtautó-behozatal kiesése az eső fél évben, pedig voltak hónapok, amikor gyakorlatilag nem lehetett behozni autót az országba az utazási korlátozások miatt – emelte ki a szakértő.

“Januárban még 13,5 százalékos többlet volt a piacon, és a június 11 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbihoz képest, ezért a használtautó-piacon még mindig bővülés látható, és ha a második fél év nagyobb gazdasági megállástól mentes lesz, akkor ez a szegmens stabilizálódhat is” – tette hozzá Katona.

Mint mondta, a keresések már április második félében, májusban visszatértek, és ezek a keresések júniusban adásvétellé változtak. Két kategóriában eleve az átlagosnál kisebb volt a visszaesés, az egyik az 500 ezer forint alatti, legolcsóbb kategória, a másik a 20 millió feletti.

A legnagyobb számban közlekedő modellből cserél a legtöbb gazdát, ilyen az Opel Astra, a Suzuki Swift és a Ford Focus, de a kereséseknél már kicsit más a dobogó: Opel Astra, Ford Focus, Volkswagen Golf a sorrend.

 

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×