A Simson Star még nem különösebben ritka, viszont a formája nagyon szép. A tartóssága pedig így közel 6 évtized távlatából csodás. ( 7 év garancia…ha-ha-ha).
Szóval édesapám 1967-ben újonnan vásárolta 5700 forintért. Akkor még rendszámosan. Sokat használták két személlyel. Nagyapámat is vitte még vele és persze édesanyámat is.
Tehát a kis Simson jó egészségben szolgálta a családot, mígnem én, az ifjú titán a cseperedés útjára nem léptem. Akkor kezdődtek a gondok. Talán 11-12 éves koromban kezdtem motorozni. Romet, Riga Mini, aztán Simson és ETZ. Így az otthon őrzött Start is elcsentem néha, aztán már szülői beleegyezéssel is vihettem. Úgy emlékszem, segédmotor-kerékpárra nem is raktam le a jogsit, hanem 16 évesen megszereztem az A1-es jogsit. Szegény Start sokat kínoztam, nem mennék bele a részletekbe, de aztán szépen rendbe hoztam, fel lett fúrva 70 cm3-re és le is lett fényeztetve. Kár, hogy nincs róla fényképem. Aztán lassan az enyészet útjára lépett. Még futárkodtam is vele.
Majd vagy 15 évet állt a garázsban. Legutóbb, mikor pár éve előszedtem, nem tudtam szikrát csiholni sehogy sem. Arra jutottam, hogy majd kell szerezni egy komplett gyújtást.
Most pár hete ismét előbányásztuk, persze szikra nincs. Felmentem az érdi motoros boltba, ahol szinte minden van a Starhoz. Sajnos, vagy szerencsére komplett gyújtása nem volt. Úgyhogy kértem egy megszakítót, kondit, gyertyát, gyertya pipát és kábelt. Nagy reményekkel indultam haza.
Beraktam a megszakítót, kondit és gyertyát. A kábelt és a pipát jónak véltem, azokat nem cseréltem. Próbáltam gyújtást állítani, amennyire egy hézagmérővel és a hengerbe lógatott csavarhúzóval tudtam.
És ni csak, lett szikra!!! Nagy lett az örömöm. Pedig berúgókar nélkül – sajnos a tengely ricniei le vannak nyalva, tengelyt kell cserélni – elég nehézkes szikrát ellenőrizni: beteszem kettesbe és a hátsó kereket tekergetem. Részletkérdés, van szikra!
Ezek után belegondoltam, hogy a motor már jó pár éve áll, ezért leszereltem a benzincsapot és átlötyköltem a tankot friss benzinnel illetve kitisztítottam a benzincsap szűrőjét.
Majd leszedtem a karbit, az aljából eltávolítottam a méz sűrűségű katyvaszt és kitisztítottam a fúvókákat is. Közben bekevertem egy 40-es keveréket. Mindent szépen összeraktam, beöntöttem a benzint. Gyerünk ki az utcára!! Pár métert toltam a kis mocit és már röffent is. A hangja szép volt, de nem tűnt különösebben erősnek. Kicsit melegítettem, mentem vele, majd a karbit állítgattam – a levegő és az alapjárati csavart.
Pár nap múlva átmentem Józsihoz, az autószerelőhöz. Cseréltünk olajat és picit javított a gyújtáson. Így már egész fickós lett a Star, egész jó lett az alapjárat is és egész jól ment is, bár valami nem tetszett. Nem akart igazán menni.
Na mindegy, a sikereken felbátorodva meglátogattam egy jó barátomat, akihez egy elég komoly emelkedőn kell felmenni. Hősies Starunk a végén már egyesben, levegő után kapkodva küzdötte fel magát. A látogatás megvolt, lefelé minden könnyen ment, de bizonyossá vált, komoly gondunk van.
Gondoltam rá, hogy gyűrűzni kell, vagy még rosszabb. De az is felmerült, hogy kifúj a hengerfej. És visszaemlékezve, hogy 14 évesen a smirglit sík felületre lerakva, azon csiszoltuk a hengerfejet, hogy nagyobb legyen a kompresszió – a hengerfej kifújás finoman szólva nem tűnt lehetetlennek.
Úgyhogy leszedtem a hengerfejet.
És ahogy a képen is látszik, orrán-száján kifújt. Úgyhogy elvittem Józsihoz, ahonnan elvileg besíkolva fogom visszakapni és szállhatunk a széllel.
Az a tervem, hogy először műszakilag hozom rendbe, és majd csak akkor foglalkozok a külcsínnyal, ha már megbízhatóan működik. Közben kicseréltem a kilométeróra spirál kihajtást, de sajnos az első hozott spirál túl hosszú, a második túl rövid lett. Várjuk a középutat. Tervezem még a fékdobok felszabályoztatását és új betétek vételét. Kellenek tükrök, de jó lenne szögletes Star tükröt szerezni. És még sok minden.
Addig is a kis Star bedunsztolt hengerrel várja a nagyon sík hengerfejét, reménykedve, hogy elég jó fej lesz ahhoz, hogy a kompressziót megőrizze a komolyabb emelkedők kihívásaihoz.
Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére