Újabb dobogó Vogel Adriéknak a Peugeot kupában

In sport
Vogel Adri

Harmadik helyen zárta az Ózd-Eger Rally-t a Hungarian Peugeot 208 Cupban Vogel Adrienn és navigátora, Notheisz Ivett.

A női páros végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva a Boldogkő Rally után a bajnokság második versenyén is harmadik helyen ért célba úgy, hogy többször is második-harmadik helyen fejeztek be egy-egy gyorsaságit. Az ismeretlen pályák adta kihívások mellett az időjárással is meg kellett küzdeniük, de az utolsó pillanatig harcoltak a dobogóért.

Vogel Adri

“Már a pénteki nyitónapon kijutott nekünk izgalomból, egy vasúti átjáró tilos jelzésénél ugyanis rengeteg időt vesztettünk etapon, így futópercre értünk a prológra. Még a rajtban is remegett a lábam, annyira izgultam az esetleges kikésés miatt, de végül időben ott voltunk. Ez volt az első alkalom, hogy salakon mentem, a második körre sikerült is kitapasztalni a fékhatást és a tapadást.

Vogel Adri

Szombaton az utolsó gyorsra leszakadt az ég, a komplett mezőny slicken ment át a vizen, nagyon észnél kellett lenni. A vasárnapot is nagyon élveztük, nagyon sokat tanultunk, és nagyon boldogok vagyunk, hogy meglett a dobogó” – mondta Vogel Adri a céldobogó után.

Vogel Adri

“Fantasztikus volt újra nézők előtt versenyezni, mindenhol rengeteg szurkoló biztatott minket. Nagyon köszönjük nekik és azoknak is, akik otthonról követték figyelemmel a versenyt. Ugyancsak köszönjük a támogatást a partnereinknek, a Tagai Teamnek és a Roger Racing Teamnek pedig a nagyszerű munkát” – zárta az összefoglalót Vogel Adri.

Vogel Adri

Szöveg forrása: Roger Racing Team

Képek forrása: Csatlós Norbert és Sári Péter

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

1000000 km

1 000 000 kilométert futott egy MINI Cooper D

A háromajtós négykerekű 12 év alatt tette meg a jubileumi távot. Rekordot jelentő teljesítmény az eredeti motorral és 100

Read More...
nyári útikalauz

Nyári autós útikalauz a Hankooktól: különleges célpontok, ahol még a zsúfolt autópályákat is elkerülhetjük

Júniusban, a nyári vakáció első hullámával családok és baráti társaságok indulnak útnak autóval a legnépszerűbb nyaralóhelyek felé, hogy kipihenjék

Read More...

Magabiztos győzelmet aratott a Toyota a Le Mans-i 24 óráson

A 7-es rajtszámú TR010 Hybrid legénysége a 14. helyről rajtolva, egy zseniális taktikai húzásnak és az erős versenytempónak köszönhetően

Read More...

Mobile Sliding Menu

×