Melyik elektromos modellre éri meg a leginkább pályázni?

In elektromos autók
elektromos autóvásárlási támogatás

Hazánkban az elektromobilitás iránti keresletnövekedést jelentősen tovább erősítheti, hogy június 14-étől újra pályázható az elektromos autóvásárlási támogatás. Tavaly mindössze pár óra alatt kimerült az erre szánt állami keret, és idén is hasonló rohamra számítanak a szakemberek. Érdemes azonban az ár mellett más érveket is mérlegelni a pályázás előtt. Az ország legnagyobb elektromos és hibrid autókínálatát egy helyen értékesítő vállalat szakemberei segítenek a döntésben.

 

A 2020-as kormányzati programhoz képest azonban több részlet megváltozott. „A régi-új autóvásárlási programnak ezúttal három pillére van” – kezdte Markó Zoltán, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi és marketingigazgatója. „A maximum ötszemélyes, tisztán elektromos gépkocsikra 2,5 millió forintos állami támogatás igényelhető, bruttó 12 millió forint vételárig, de bruttó 12-15 millió között is jár az idei évre megnövelt, 1 500 000 Ft kedvezmény. A hét- vagy többszemélyes autóknál a nagyobb támogatási összeg határértékét bruttó 14 millióig tolta ki az állam, ráadásul az ezen modellekre pályázók még a nagycsaládos akcióval is összevonhatják ezt az engedményt, így akár 5 millió forinttal olcsóbban juthatnak új, elektromos gépkocsihoz. Az alacsonyabb támogatási összeg pedig a bruttó 14-17 milliós járművekhez is elérhető. A program 3. pillérét a taxisok alkotják, akik ezúttal 45%-os állami hozzájárulást kérhetnek, a megvásárolni kívánt gépkocsi bruttó 15 millió forintos vételáráig.”  

elektromos autóvásárlási támogatás

Képaláírás: A Duna Autó több mint 300 darab elektromos autót adott már át kormányzati támogatással, a 2020-as eladásoknak pedig 10%-a irányult a környezetbarát gépjárművek kategóriájára.

Az alternatív – és azon belül is az elektromos – meghajtás egyre erősebb piaci trendet képvisel a közlekedésben, ezért az autógyárak is már úgy optimalizálják kapacitásaikat, hogy lépést tudjanak tartani a vevői igényekkel. Markó Zoltán elmondása alapján a magyar autóvásárlók is egyre nyitottabbak az elektromos technológiák iránt, hiszen a Duna Autó például több mint 300 darab elektromos autót adott már át kormányzati támogatással, a 2020-as eladásoknak pedig 10%-a irányult a környezetbarát gépjárművek kategóriájára. Ehhez hozhat újabb fellendülést a most kihirdetett pályázat – a koronavírus-járvány okozta gazdasági megtorpanás ellenére is.

 

Az Autóvárosban jelenleg 10 márka 19 modellje közül – az ország legszélesebb elektromos (és hibrid) kínálatából – válogathatnak a pályázat iránt érdeklődők. Kezdő listaár alapján a legtöbb autó beleesik a 12 millió Ft alatti kategóriába, köztük a kisautók (pl. Peugeot e-208, Honda-e), a személyautók (pl. Citroën ë-C4, Hyundai Ioniq Electric) és a kis méretű városi SUV-k (pl. Kia e-Niro, Kia e-Soul, Hyundai Kona Electric, Peugeot e-2008) dominálnak. A 1,5 millió forintos támogatási keretbe a nagy, városi SUV-k férnek bele. A hét- vagy többszemélyes variációk esetében pedig a Citroën ë-Spacetourer, Peugeot e-Traveller és Nissan e-NV200 Evalia szerepel a kínálatban. A tavalyi programmal ellentétben idén nem lehet pályázni elektromos haszongépjárművekre, azonban a TAO kedvezmény továbbra is igénybe vehető céges vásárlásnál. Környezetbarát munkatársnak így már választható a Citroën ë-Jumpy vagy ë-Berlingo furgon, Peugeot e-Expert, Fiat Professional e-Ducato vagy Renault Master Z.E. egyaránt.

elektromos autóvásárlási támogatás

Képaláírás: Az Autóvárosban jelenleg 10 márka 19 elektromos meghajtású modellje közül válogathatnak a pályázat iránt érdeklődők – haszongépjárművekre egyelőre nem vehető igénybe az állami támogatás.

 

Az óbudai cég tavalyi értékesítési adatai alapján a tisztán zöld energiával működők közül a Renault Zoe és a Nissan Leaf a legnépszerűbb az elektromos autók piacán. A jól bevált elektromos típusok mellett azonban folyamatosan törnek előre a népszerűségi listán az újonnan érkezők is. A Dacia a Springgel, a Fiat pedig az 500e-vel számít új belépőnek, amely modellekkel kapcsolatban komoly eladási számokat prognosztizálnak a szakemberek. Ráadásul hamarosan tovább bővül a paletta, hiszen érkezik a Peugeot e-Rifter, Citroën Berlingo, Seat el-Born és Volvo XC40 BEV is.

 

„Az érdeklődők hajlamosak lemondani a zöld megoldásokról, miután összehasonlítják az alternatív és hagyományos meghajtású autók árcéduláját. Pedig a társadalmi felelősségvállalás, az eszmei érték mellett az alacsonyabb fenntartási és karbantartási költségek, egyszerű konnektoros töltési opció, olcsóbb biztosítás, adókedvezmények, ingyenes parkolási lehetőségek is jó érvek a környezetbarát modellek megvásárlása mellett. Választani azonban így sem egyszerű, hiszen színes a paletta és mindenkinek más-más az egyedi igénye” – foglalta össze a Duna Autó igazgatója.

 

Hozzátette: „Megalapozhatja a döntést az is, ha a vételár és a WLTP szerinti, vegyes hatótáv hányadosát vizsgáljuk, és rögtön kiderül, milyen formában térül meg befektetésünk.” A vállalat által összeállított lista szerint a legkedvezőbb megoldást a debütáló Dacia Spring nyújtja, hiszen nem csak alacsony az ára, de az átlagosnak számító, 230 km-es hatótávot is biztosítani tudja. Így 100 km-re vetítve 1 738 696 Ft az újautó egységára. Úgy, hogy közben modern, biztonságos és kényelmes közlekedési eszközzel utazhatunk, a környezettudatosságban megjelenő értéke pedig felbecsülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen. A rangsor második helyén a Renault Zoe áll, mindössze majdnem 50 000 Ft-tal drágább opciót nyújtva – s habár vételára közel duplája konszerntársának, hatótáv tekintetében is szinte kétszer annyira képes. A képzeletbeli dobogó 3. fokára pedig a Peugeot e-208 állhatna fel, 2 291 176 Ft-os egységárával, 100 km-re számolva. A sor végén érthető módon a hét- vagy többszemélyes modellek foglalnak helyet, hiszen ezen esetekben nem csak a karosszéria nagyobb, de a tömeg is, amit meg kell mozgatni a beépített akkumulátor vagy más energiatároló eszköz által termelt mozgási energiával.

elektromos autóvásárlási támogatás

Képaláírás: A vételár és a WLTP szerinti, vegyes hatótáv hányadosát vizsgálva kiderül, milyen formában térül meg befektetésünk.

Az idei elektromos autóvásárlási programban nem csak a támogatás mértéke és a határértékek változtak, hanem a pályázás feltételeire és menetére is oda kell figyelniük a potenciális vevőknek. Természetes személyként legfeljebb 1, civil szervezet, egyesület és felsőoktatási intézmény esetében pedig maximum 5 darab elektromos gépjármű vásárolható állami támogatással. A pályázat benyújtásának feltétele a kiválasztott gépjármű megrendelése, amely nem lehet korábbi, mint a pályázati kiírás megjelenésének napja, vagyis 2021. május 17. A pályázat beadása az IFKA oldalán keresztül nyújtható be, három szakaszban: 2021.06.14. és 2021.07.02. között, 2021.08.09-27. között, valamint 2021.10.11-től a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2022.06.01-ig. A pályázott gépjármű átvétele pedig csak a Támogatói Okirat átvételét követően lehetséges.

You may also read!

Újraindul a Moszkvics gyártása

A nyugati autógyártók teljesen elengedték Oroszország autóiparát az Ukrán invázió után. A szankciók miatt az orosz vállalatok nehezen tudják

Read More...
autót 150 ezerért

Autót 150 ezerért? Ne már!

Autót venni szerintem élvezetes dolog. De 150.000 forintért? Á, inkább spórolj még, vagy vegyél fel hitelt! Hitelt? Kösz,nem! Hátha

Read More...
gumi elektromos autóra

Új Vredestein négy évszakos gumi kifejezetten elektromos autókra

Az Apollo Tyres a mai napon bemutatja a Vredestein Quatrac Pro EV-t, amely Európa első, kifejezetten akkumulátoros elektromos és

Read More...