A Skoda Favorit rally változata

In bemutató
Skoda Favorit rally

A Skoda farmotor – hátsó kerék hajtás korszaka 1988-ban véget ért. Mlada Boleslav gyári sofőrjei még utoljára a rally leganda 130 LR-rel indultak, majd megkezdődött a gyakorlás az orrmotoros, első kerekes Skoda Favorittal.

A Skoda Favorit 136 L/A rally autó keresztbe beépített orrmotort kapott, ami 1299 cm3 volt és 105 lóerőt adott le 117 Nm nyomatékkal. Az autó végsebessége 170 km/h volt.

Skoda Favorit rally

A Pavel Sibera – Petr Gross duó a Favorit rally változatát 1991 és 1994 között négyszer kormányozták egymás után kategória győzelemig a Monte Carlo Rally-n.

Skoda Favorit rally

A kaszni fehér fényezése eredetileg vörös és kék matricákkal volt díszítve, amik később helyet adtak egy kockás mintának hasonló színekben. Ezt 1993-ban lecserélték a zöld-vörös győzelem jelre – ami máig az RS autók jele.

Skoda Favorit rally

A kezelőpanelt változatlanul hagyták, de a műszereket és kapcsolókat úgy alakították ki és helyezték el, hogy ha szükséges, a mitfahrer is elérje őket. A féknyomást fékerő elosztón keresztül juttatták a hátsó kerekekhez, amit az útviszonyoknak megfelelően tudtak szabályozni. A sportkormány – amelyet a pilóták általában autóról autóra vittek – egyszerűsítette a rally Favorit kezelhetőségét.

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×