A defektes Vértes után mindent beleadnak majd!

In sport
Csomós Mixi

A bajnokság éléről kezdhette meg az év utolsó előtti ORB futamát Csomós Miklós és Nagy Attila, de egy defekt hamar megpecsételte a versenyüket. Bár ez a szerencsétlen fordulat nagy hátrányt jelentett a fiatal párosnak, a lehetőségekhez mérten megpróbálták a maximumot kihozni a versenyből: az utolsó szakaszt követően így is a pódiumra állhattak, hiszen az ötödik helyen zárták a Vértest.

Csomós Mixi

„Sajnos lemaradtunk picit a bajnokságban, de ez az ötödik hely olyan, mintha egy győzelemmel érne fel – emlékszik vissza Nagy Attila a Mór központú versenyre. Kilenc pont a hátrányunk Hadik Andrásékkal szemben, de azt gondolom mindent kihoztunk ebből a futamból, amit a defekt ellenére ki lehetett. Sokat jelentett számunka, hogy az utolsó gyorson megszereztük a második napi értékelés abszolút második helyét, amivel még közelebb maradtunk Bandiékhoz és a bajnoki cím megszerzéséhez is.”

„A szombati defektet követően nehéz volt vasárnapra motivációt találni, nem úgy terveztük, hogy a nyolcadik helyről kell majd elkezdenünk a felzárkózást. Ennek ellenére odatettük magunkat, hogy a realitások alapján kitűzött ötödik helyet megszerezzük, valamint a második napi és powerstage második helyek elérése lebegett a szemünk előtt. Nagyon szoros volt a küzdelem, ez biztató lehet a folytatásra nézve. Amit lehetett, azt kihoztuk belőle. A defekt hamar rányomta a bélyeget a hétvégénkre, de a végét azért sokkal jobb érzésekkel zártuk. A zempléni zárófutam is kétnapos lesz, így bőven szerezhetünk még ott is pontokat. Amíg bármennyi esélyünk marad a bajnoki címre, addig nem adjuk fel! Nyomni fogjuk, bízunk a jó szereplésben – összegzett Csomós Mixi.

Csomós Mixi

Az idén a szokásosnál valamivel korábban, október végén kerül sor a rali Európa-bajnokság értékelésébe is beleszámító Rally Hungary-re, mely az Országos Rally1 Bajnokság zárófutama lesz. A 2021-es futam pályái nagy mértékben megegyeznek az előző évi szakaszokkal, október végén talán az időjárás is kegyesebb lesz az elmúlt évi zord körülményeknél.

 

A csapat összefoglaló videója a Vértes Raliról: 

 

 

Köszönjük együttműködő partnereinknek: Borsod Talent Motorsport Egyesület, T+Á Média Kft, CIKS Kft, ZÉG Kft, HÍDÉPÍTŐ Zrt, Balázs-Diák Kft, RabócsiRing Kft, FT-TRIÁSZ Kft, Magyar-Trans Kft, BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft, Heda- Sped Kft, VINEX Plus Hungary Zrt, Bartron ’07 Kft, First Tau- Trade Kft, Északmagyar Téglaipari Kft, Aqua-Line Bau Kft, SFT Ungarn Kft, Alu Casting Support Kft, Progast Kft, Por + Fém Kft, Sárospatak Város Önkormányzata, Tiger Tools Kft, Mixi-Log Kft, RSZ- Kő Kft, autogumiplaza.hu- PIRELLI versenyabroncsok, MOL Racing Kft, Rapidnyomda

 

Rallye Dream Blog

Béres Gábor

You may also read!

Tatai Motoros Fesztivál

Látványos motoros felvonulás is lesz Tatán, ahol új, kétnapos fesztivállal teremthetnek hagyományt

Két napra a motorosok fellegvárává válik nyáron Tata, ahol hagyományteremtő céllal egy új rendezvényt szerveznek. A júliusi Tatai

Read More...
BYD plug-in hibrid

A BYD stratégiát váltott, Európának még nem kell az elektromos autó

A BYD szerint az európai vásárlók még nem akarnak tisztán elektromos járműveket venni. A vállalat legújabb terve, hogy

Read More...
AUDI E5 Sportback

A ’nagy’ AUDI elektromos autója ultramodern, de mégis nevetség tárgyáva vált

A sanghaji bemutatón az AUDI E5 Sportback nagy figyelmet kapott, azonban ez nem olyan figyelem volt amilyet a márka

Read More...

Mobile Sliding Menu

Verified by MonsterInsights