Minden jó, ha ….

In sport
Rally HUngary

Sajnos idén nem nagyon volt olyan, hogy a Ritmus ASE mindkét támogatott párosának szerencséje van, ez a Rallye Hungary-n sem volt másként. Turánéknak volt főleg nehéz dolga defektek miatt, bár tempójuk remek volt és nagy reményekre jogosított minket. Klauszék inkább azt szenvedték, hogy nem az ERC mezőnybe neveztek, ezáltal rengeteg hátrány érte őket, ennek ellenére egy remek ORB 3. helyet szereztek, míg az ERC mezőny nagyszerű 7. helyén végeztek, nagyon kicsi különbségekkel lemaradva az elejétől.

Rally HUngary

Várkonyi Szabolcs csapatvezető:

Mindkét párosunk tempója nagyszerű volt, sajnos Turánékat fogságban tartja az idei balszerencse, ami remek részeredmények mellett több defektet is eredményezett. Az első napi utolsó szakaszon több defektje is volt, így nem érte el a napi célt és olyan hátrányba került, ami után sok mindent mérlegelve a kiállás mellett döntöttünk.

Rally HUngary

Klauszék viszont, ahogy az egész évet, ezt a versenyt is hiba nélkül teljesítették. Az elért eredményeik különösen annak fényében értékesek, hogy a balesetek és egyéb események miatt első nap többször is átlagidőt kaptak, ráadásul bő egy órával a mezőny után rajtoltak, minden alkalommal jéghideg gumikon, hosszú várakozás után, ami nagyon nem egyforma körülmény az elejéhez képest, ráadásuk ők a második kört végig sötétben teljesítették.

Rally HUngary

Másnap hasonló körülmények között mentek, többször is pár másodperccel elmaradva csak a győztestől. Aki jártas ebben a sportban, tudja, mennyit számítanak a körülmények, így ezek után még értékesebbek az elért helyezések! Nagy gratula nekik, nagyon büszke vagyok rájuk!

 

 

A Ritmus ASE együttműködő partnerei:

CS-Process Kft, Sun&Fun Holidays, Hetech Trend Kft, Multifilm Kft., Autóflex Kft, Krisped Kft, Multiprogres B.R. Kft, All4office kft,  Droidx Kft, Sütödetech Kft, Airvent Zrt, ZFW Hortiservice Kft,  Villumen Kft, Aqua-Start Kft,  Copy and More kft. , CATA.

 

Fotó: MGR Images

– Várkonyi Szabolcs –

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Zemplén Rally

Kelemen Csaba bajnoki címet ünnepelhetett

TippmixPRO Zemplén Rally 2025 – Horváth Rallye ASE beszámoló A 2025-ös rally idény utolsó futama, a TippmixPRO Zemplén Rally embert

Read More...
Audi Forma 1

Jövőre az Audi belép a Forma-1-be

Az Audi 2026-ban saját gyári csapattal és Németországban fejlesztett hajtáslánccal száll be a Formula–1-be. A német gyártó minden területen

Read More...
MGA Toyota Special

Csodaszép MG megbízható Toyota motorral

Egy fantasztikus autógyűjtő még fantasztikusabb gyűjteményének egy páratlan és egyedi darabja egy MGA Toyota Special. És az átépítés nem

Read More...

Mobile Sliding Menu

×