Milyen következménye lesz az ukrajnai háborúnak és a Covidnak az elektromos autózásra?

In autóipar, Téma

Mindenkit foglalkoztat a háború, az első dolog ami eszünkbe jut az a hatalmas pusztítás és a rengeteg ártatlan áldozat. A háború hatásai azonban jóval túlmutatnak Ukrajna határain és szinte minden ágazatot érintenek, beleértve az autóipart is. Megjelentek az első jóslatok és sajnos nem ok nélkül kongatják a vészharangokat.

vége a benzines autóknak

Az S&P Global Mobility legfrissebb tanulmánya szerint legalább 2,6 millió darabbal csökken a globális autógyártás. Alig, hogy kezdett magára találni az ipar a Covid után, újabb szörnyűséggel találta magát szembe. Az épp beinduló autógyártás ismét visszaesett, az előrejelzés szerint 2022-ben 81,6 millió, 2023-ban pedig jóesetben 88,5 millió jármű készülhet. De hol lesz a legnagyobb a veszteség? Nyilván Európában, ahol legalább 1,7 millióval kevesebb autó készül idén.

Az autóipar legfontosabb kérdése, hogy mi lesz pontosan az elektromos autózással? A kockázat korántsem utópisztikus, mert a termelési árak biztosan emelkedni fognak, ami magasabb elektromos autó árakhoz, ez pedig a fenntartható mobilitás lassulásához vezet.

Ennek a forgatókönyvnek az egyik főszereplője a nikkel, egy olyan nyersanyag, amelyet nemcsak a villanyautók akkumulátoraiban, hanem a rozsdamentes acél gyártásához is használnak. Oroszország történetesen a világ egyik vezető kitermelője a nyersanyagnak; 8,3%-os volt a piaci részesedése 2021-ben.

e-mobilitás

Az ára megugrott az ukrajnai invázió kezdetével és március 8-án rekordmagasságot ért el, tonnánként 100 000 dollárt kértek a nikkelért, ami a londoni fémtőzsdét a kereskedés ideiglenes leállítására kényszerítette. Az megemelkedett árak azóta mérséklődtek, a költségek pedig visszatértek a „normálisabb” szintre, de így is több mint 35 000 dollár tonnánként.

Ez a pár napos felfordulás rávilágított a rendszer sérülékenységére és végeredményben magára az autókra, a gyártási lánc utolsó láncszeménél legérezhetőbb a veszély. Ahhoz hogy érzékelni tudjuk, néhány számszerű példát említett az S&P Global Mobility tanulmánya. A jóslat szerint a legnépszerűbb elektromos modellek gyártási költségei 8000 dollárral, akár a háromszorosára is növekedhet 2021-hez képest.

Magától értetődő, hogy az autógyártóknak felül kell vizsgálniuk az autók eladási árait, nyilván a teljes árnövekedést nem terhelhetik át a vásárlókra, a bevételek csökkenése viszont lassítja a fejlesztéseket. Néhány e-autó gyártó Kínában, már elkezdte az árak újraszámítását. Nem képesek az eredeti árakat tartani, az ukrajnai háború és maga a járvány elhúzódása is, amely úgy tűnik nem ért még végett, már a chipek válságához és a nyersanyagárak szárnyalásához vezetett. A BloombergNEF becslése szerint az elektromos autók ezért csak jó néhány évvel később válthatják le a belsőégésű motorral üzemelő járműveket.

Ezek a helyzetek azonban az ipart még hatékonyabbá tehetik. Egyrészt új nikkelbányákat nyithatnak; másrészt elkezdhetnek gondolkodni a fém kiváltásán ezzel felgyorsítva a különféle vegyi anyagok, például lítium-vas-foszfáttal (LFP) vagy nátriumionokkal rendelkező akkumulátorok kutatását és fejlesztését, amelynek a CATL a legnagyobb befektetője. A CATL az elektromos járművek akkumulátorainak vezető gyártója, a Contemporary Amperex Technology Co Ltd. a legnagyobb autógyártók (Tesla, Volkswagen, PSA, Toyota, Honda, BMW) beszállítója.

Időbe telnek a fejlesztések és a magasabb árak valószínűleg már nem fognak eltűnni, de a megoldás lehetősége közel van. Ne felejtsük el, hogy egyéb nyersanyagok beszerzése is aggodalomra adhat okot. Ilyen az alumínium, a palládium és a platina amelyik a hidrogén hajtású autókat is jelentősen érintik.

Nehéz pontosan elképzelni, hogy mi fog történni a következő hónapokban vagy években, nagyon sok tényezőt kell figyelembe venni, mert az orosz és ukrán konfliktus még mindig tart, amelyben sok minden változhat.

Nem tudjuk mi lesz a magas üzemanyagárakkal sem. Az olaj ára már korábban megugrott, de ez még nem növelte jelentősen az elektromos autók eladását. Napjainkban már nincs olyan autógyártó, amelynek a központi terve ne a villamosítás lenne. Megnyugtató, hogy a környezeti fenntarthatóság iránti köztudat jelentősen megnövekedett.

Igaz, hogy egy elektromos autó kezdeti költsége általában magasabb, mint egy benzines vagy dízel autó, de a technológiai fejlesztéseknek köszönhetően a különbség már sokat csökkent és tovább fog szűkülni. A jelenlegi helyzet miatt sokan döntenek úgy, hogy az elektromos autóra való átállást inkább hosszútávú megtakarításként fogják fel.

Forrás: https://insideevs.fr/news/575273/guerre-ukraine-cons%C3%A9quence-voiture-%C3%A9lectrique/

You may also read!

gokart

Kezdődik az Európa-bajnokság

Gender Tamás Junior számára elkezdődött a 2024-es FIA Gokart Európa-bajnokság.   Összesen 48 ország 200 versenyzője indul a héten. A Valenciában,

Read More...
Toyota 2600000 km

A Toyota, amely 2,6 millió kilométernél ment nyugdíjba

Tizenhat év alatt hétszer tette meg a Föld és a Hold közötti távolságot egy Toyota pickup az Egyesült Államokban,

Read More...
Peugeot E-5008

Premier előtti pillantás az új Peugeot E-5008-ra

Az új Peugeot E-5008 egy exkluzív videóban mutatja meg magát először. A kategóriák felett álló nagy elektromos SUV gáláns helykínálatot,

Read More...
Verified by MonsterInsights