A VW 2022-re tervezett elektromos autói már elfogytak, csak jövőre szállítják az új rendeléseket

In elektromos autók

Alig telt el öt hónap 2022-ből, de a Volkswagen máris gondban van. Herbert Diess bevallotta, hogy a gyáróriásnál elfogytak az elektromos autók az idei évre.

A német autógyártó főnöke a Financial Timesnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy azok az amerikai és európai vásárlók, akik ezután rendelnek elektromos járművet, csak 2023-ban kapják meg.

Ez eléggé kiábrándító az új autó vásárlók számára. Diess hozzátette: „Nagyon magas a rendelésállományunk és azon belül az elektromos járművek rendelésfelvétele. Ez az ID.3-as és ID.4-es modelleknek köszönhető, az Audi modellek rendkívül kelendőek a nemzetközi piacokon és a Škoda is nagyon jól fogy Európában.”

Ez egyszerre öröm és szomorúság a Volkswagennek. Az elektromos autók nagyon népszerűek az új autó vásárlók körében, a megnövekedett igények miatt a vállalatnak már 300 000 darabos megrendelés hátraléka van Európában. A felhalmozott megrendeléseket nem lehet egyik napról a másikra teljesíteni, a gyártás lassulásának legfőbb oka a folyamatos chiphiány, így az új vásárlóknak sokat kell várni a megrendeléseikre.

A jelenleg csak Európában gyártott ID.4-ből is óriási rendelési hátraléka van az Egyesült Államokban. Ez hamarosan változni fog. A Volkswagen of America szóvivője elárulta: “Az autókat idén nyártól Chattanoogában gyártjuk, így ezek helyben gyártott autók lesznek és hamarabb kerülnek az új tulajdonosokhoz.”

A Volkswagen igyekszik lépést tartani a kereslettel és nem lassít az újabb modellek bemutatásával sem. A Buzz és ID. Buzz Cargo forgalmazása jövő márciusban indul. Őket újabb elektromos modellek bemutatása követi, amelyek az ID azonosító viselik majd.

Forrás: https://www.carscoops.com/2022/05/vw-evs-are-basically-sold-out-u-s-and-european-customers-who-order-today-will-have-to-wait-until-2023-for-delivery/

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

téves bírság

Megbírságolták a tulajt, mert az ellopott autóját öv nélkül vezette a tolvaj

Olykor igazi gyöngyszemre bukkanunk az interneten. Az alábbi eset a világ túlsó végén, Ausztráliában történt, és vérmérséklete szerint ki-ki

Read More...
Toyota terepkombi

Menő terepkombivá változott a Toyota olcsó igáslova

Egy tuningműhely jóvoltából az olcsó és praktikus ProBox komoly terepjárós külsőt kapott, a fejlesztési csomag az új orr-rész mellett

Read More...
visszatekert kilométeróra

A járműtörténeti jelentések feltárják a használtautó-piac valóságát: Magyarországon egyes modellek futásteljesítményét több mint 310 000 kilométerrel manipulálták.

Természetesen senki sem szeretne hamisított futásteljesítményű vagy ismeretlen hibákat rejtő autót venni, ám használtjármű-választáskor nem csupán ezekre a tényezőkre

Read More...

Mobile Sliding Menu

×