Igazi időkapszula a 32 éves, nullkilométeres Peugeot 205

In veterán
nullkilométeres Peugeot 205

Mint a Loch Ness-i szörny, úgy bukkant fel tavaly a semmiből egy izgalmas veterán Peugeot, hogy aztán egy sikertelen árverést követően ismét elmerüljön az ismeretlen mélységekben. Az 1990-es kisautó tökéletesen restauráltnak tűnik, de jóval több annál: tulajdonosai makulátlanul megőrizték eredeti állapotában.

A Peugeot 205 fontos mérföldkőnek számított a márka történetében. A fiatalos, dinamikus dizájn, a kivételesen jó helykihasználás, no meg a modellnévhez kapcsolódó sportsikerek új korszakot vezettek be a Peugeot-nál, meghatározva azt a progresszív, innovatív irányt, amely a mai napig egyre erőteljesebben jellemzi a márka tevékenységeit.

nullkilométeres Peugeot 205

A modell kétség kívül kiérdemelte a helyét az autóipar legnagyszerűbb alkotásai között, azonban túl kevés idő telt még el bevezetése óta ahhoz, hogy valódi, klasszikus, korszakalkotó veterán modellként tekintsünk rá.

Erről leginkább maga az autó tehet: egyrészt modern formavilága miatt nem áll rá a szánk a címke használatára, másrészt ugyanolyan tartósnak bizonyult, mint felsőbb kategóriás elődei, a 405-ös és az 505-ös, így a mai napig találkozhatunk a több évtizedes használatban megkopott, de rendületlenül üzemelő példányaival.

Annak a 205-ösnek azonban, amely 2021 utolsó napjaiban bukkant fel az interneten, egészen más sorsot szánt az élet. Az 1,1 literes benzinmotorral szerelt, divatos Style kivitelű autót egy olaszországi Peugeot-kereskedő rendelte meg – hogy raktárkészletre szánta, eleve saját magának gondolta, vagy egy meghiúsult vásárlás nyomán maradt a szalonban, ma már nem tudjuk.

Mindenesetre az autó mindössze 65 kilométert (!) tett meg, élete első harmincegy évét a bemutatóteremben, azaz kontrollált hőmérsékleti viszonyok között, csapadékmentesen töltötte.

nullkilométeres Peugeot 205

Tojáshéjszínű karosszériája ennek megfelelően nem csak horpadásoktól, de a korróziótól is mentes. A felszereltségi szintre jellemző, sárga dekorcsíkok sem fakultak meg, ragasztásuk három évtized után is tart; a karosszéria színére festett dísztárcsákon egy karcolás sem esett. A fedett tárolás az ultraibolya sugárzástól is óvta a kicsi Peugeot-t, így sem a fényszórók nem sárgultak meg, sem a műanyagok sötétszürke színét nem szívta ki a nap.

A kipufogócsövet nem ékteleníti koromlerakódás, az autó legfeltűnőbb jellemzője viszont a sértetlen első és hátsó rendszámtábla-rögzítő panel – ezt a Peugeot 205-öst ugyanis soha nem állították forgalomba.

Számos mechanikus alkatrészen még ma is felfedezhető a gyári zsírzás. Annak érdekében persze, hogy ez ne a formaságokon múljon, a kereskedő 1994-ben, a gyártását követő negyedik évben utólag katalizátorral szerelte fel a járművet, így az megfelelt az aktuális előírásoknak.

nullkilométeres Peugeot 205

Az utastérben még tökéletesebb állapotok uralkodnak.

Nem csoda, hiszen az évek múltával egyre kevesebben nyitogatták az ajtaját, próbálgatták üléseit: 1993-tól már a frissen bevezetett Peugeot 306-os, 1995-tól pedig a különösen elegáns Peugeot 406-os irányította magára az Emilia Romagna tartományban található kereskedésbe betérő ügyfelek figyelmét.

nullkilométeres Peugeot 205

Az üléskárpitok, a kezelőszervek, a műszerfali műanyagok a legcsekélyebb kopás nélkül vészelték át a három évtizedet, az autó már-már szürreálisan tökéletes állapotban várta, hogy végre rámosolyogjon a szerencse.

Ez nagyjából egy évvel ezelőtt következett be: egy közelebbről meg nem nevezett gyűjtő vásárolta meg a kereskedéstől a kocsit. Cserélnie semmi nem kellett – a motor és alkatrészei, a négy keréktárcsa, még az abroncsok is eredetiek, a műszerek és az elektronikus rendszerek kifogástalanok. A folyadékokat azonban mind lecserélte, a fékrendszer légtelenítette, így az tökéletesen működik.

nullkilométeres Peugeot 205

Az egyetlen szemmel látható anakronizmus a motortérben a modern akkumulátor, amely biztosítja a motor problémamentes indítását.

Jelenlegi állapotában a világ bármely autótörténeti gyűjteménye, műszaki múzeuma büszke lehetne a Peugeot 205-ösök ezen gyöngyszemére.

Ha valaki ellenben használni szeretné, nem csak az eredeti abroncsokat kellene előbb lecserélnie, hanem forgalomba is kellene helyeztetnie az autót, ami a mai emissziós és ütközésbiztonsági előírások mellett minden bizonnyal jó néhány nehézségbe ütközne.

Alighanem ennek tudható be, hogy a tavaly karácsony előtt lezárult első árverésen a licitálók elmaradtak a meghatározott minimálártól. A legmagasabb, 13 700 eurós (jelenlegi árfolyamon 5,25 millió forintos) ajánlat amúgy kifejezetten jónak számítana egy átlagos állapotú, nem GTI kivitelű Peugeot 205-ösért, de egyértelmű, hogy ez az autó más ligában játszik – hogy tulajdonosa szerint mennyire másikban, az nem derült ki, mivel a sikertelen aukciót egyelőre nem követte újabb értékesítési kísérlet.

Tudomásunk szerint a világ alighanem legtökéletesebb állapotban konzervált Peugeot 205-öse ma is San Colombano al Lambro városában vár igazi kérőjére – ha valaki idén nyáron Milánó környékén jár, érdemes lehet bekopogni a hirdetőhöz, és személyesen is megcsodálni az autót, amelyen nem fogott az idő.

ILLUSZTRÁCIÓK: Drive.com

You may also read!

elektromos Toyota Hiace

Elektromos hajtással térhet vissza Európába a Toyota Hiace

A Toyota Auto Body, a Toyota 1945-ben alapított haszonjármű-részlege a 2023-as Japán Mobilitási Kiállításon leplezte le a hatodik generációs

Read More...
villanymotorok hatékonysága

Mitől függ a villanymotorok hatékonysága?

Egy villanymotor vásárlása során fontos ismerni annak műszaki paramétereit, hiszen nem mindegy, hogy milyen hatásfokú munkára képes az adott

Read More...
Limitált szériás GR Yaris

Limitált szériás GR Yarisszal ünnepli rali-világbajnoki címét a Toyota

Mindössze 300 példány készül abból a különleges kivitelű GR Yarisból, amelyet annak tiszteletére adnak ki, hogy a Toyota 2023-ban

Read More...
Verified by MonsterInsights