Örültünk a kétnapos versenynek!

In sport
Mecsek Rally

Több gyorsasági győzelem után kategória harmadik helyen ért célba a Kronome – Pásztor ralipáros.

 Ákossal beszélgetek a verseny után.

Mecsek Rally
A pénteki nap négy gyorsaságit teljesítettetek, abból egyet meg is nyertetek. Ennyire bejött nektek ez a nap?
– Most végre sikerült az elején is felvennünk a ritmust, nem kerültünk hátrányba, tartottuk a lépést a többiekkel. Külön örültünk a sötétnek, mi szeretünk az éjszakában versenyezni. Volt egy nagy pillanatunk, majdnem felborítottuk a Skodát Pécsváradon, de szerencsénk volt. Itt szeretnék megjegyezni valamit: a rendezőknek és az RSB-nek el kellene gondolkoznia a padkavédelmi eszközökön. Vagy ne legyen, vagy MINDIG ott legyen, ahol a felfestett helye van. Megértjük azt is, ha csak ezekkel a feltételekkel adja oda az út tulajdonosa a kijelölt szakaszt, de akkor a Rendező kötelessége legyen, hogy akár két versenyautó között is visszakerüljön a helyére. Rengeteg helyen a sötétben ott sem voltak a kirakott gumik, csak a felhordás és ez így rendkívül veszélyes, felesleges plusz kockázatot generálva a versenyzőkre nézve, nem beszélve a lehetséges anyagi kárról. Sajnos így jártunk az említett gyorsaságin, a vak szerencsén múlt, hogy visszakeveredtünk valahogy az útra.

Mecsek Rally

A szombati nap első gyorsán is brillíroztatok Tamással. Az első napi gyorson ti voltatok a leggyorsabbak. Milyen volt visszafelében a Hatos – Trefortpuszta szakasz?
– Az sajnos  egy versenyzőtársunk balesete miatt kapott átlagidő. Azért néz ilyen jól ki.

A Hetvehely – Golgota szakaszt is behúztátok, ami a hetedik gyors volt nektek. Ennyire összeszoktatok aznapra Tomival a Skoda Fabia-ban?
– Nagyon szeretjük a mecseki szakaszokat, itt indultam a legtöbbször pályafutásom során. Ezeknek a szombati gyorsaságiknak a jellege áll közel hozzánk, zseniálisak.
 
Úgy néz ki nagy csatában lettetek bronzérmesek. Tizenegyen rajtoltatok el, és csak nyolcan értetek célba az 55. Mecsek ralin. Ennyire nehéz verseny volt? Nektek hogy tetszett?
– Hárman egymásra találtunk rendesen, két napon keresztül nagyon közel autóztunk egymáshoz, rendkívül élvezetes volt. Örültünk a kétnapos versenynek, ez így méltó a Rally1-hez. Jó érzésekkel utaztunk haza.

Legközelebb hol támadtok a Skodával?
– Ha lesz Ózd rally, akkor ott.

Mecsek Rally

Köszönjük a Partnereink és a Szervizcsapat segítségét most is: Mentes és Társai Kft., Kronome Zoltán, Vinkovits Béla, Valkai János, Petrás Zsolt, Kovács Zoli.

 

Fotó: Hajóka SportFotó

– Hajósi Miklós –

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Lexus LBX driftautó

Ez a Lexus LBX olyan erős, mint egy Bugatti Veyron

A Tokiói Autószalonon állították ki a kis prémium-szabadidőautó driftelésre átépített, alaposan felpaprikázott változatát. A Kazama Industries által épített Lexus

Read More...
benzinkút

Milyen irányba tart a benzinkút jövője Magyarországon?

Milyen irányba tart a benzinkút jövője Magyarországon? A benzinkút jövője 2026-ra már nem pusztán az üzemanyag áráról vagy a

Read More...
Mercedes-Benz Classic

Retro klasszikusok 2026: Mercedes-Benz – 140 évnyi szenvedély által vezérelt innováció

Több szolgáltatás, több örökség: a Mercedes-Benz Classic Center megduplázta műhelykapacitását Akár világos elefántcsont színben, akár feketében: a Mercedes-Benz

Read More...

Mobile Sliding Menu

×