Fele annyi idő alatt kelnek el a legnépszerűbb használt autók

In Téma
használt autók

Míg az új autók piacán a tavalyi évhez képest is több mint 10 százalékos visszaesés látható, az autóvásárlási igény továbbra is hatalmas Magyarországon. Ezért mind a használt autók importjánál, mind a hazai tulajdonosváltásoknál bővülés látható – még úgy is, hogy a használt autók árai is egyre csak emelkednek. A Használtautó.hu elemzése azt is megmutatja, hogy milyen autókat keresnek mostanság a vevők.

Rég nem látott piaci helyzetet szült a koronavírus és az ukrajnai háború az új autók piacán. A félvezetők elérhetetlenségét idén számos nyersanyag és alkatrész hiánya egészítette ki, így az autógyártók egyre hosszabb szállítási időkkel, korlátozott kapacitással tudják kiszolgálni az autóvásárlók továbbra sem csökkenő igényeit. A hiány az árak emelkedésével is együtt jár, ám ennek ellenére még mindig vastagon keresleti piacról beszélhetünk: több a vevő, mint az eladó autó. Vagyis aki akár a kívánt modell elérhetetlensége, akár megfizethetetlensége miatt nem tud új autót venni, az a használtak piacán köt ki.

Noha a forint/euró váltószám immár jellemzően 400 feletti, az idei első félévben a tavalyi évhez mérten 9,8%-kal nőtt a külföldről behozott autók száma, ugyanakkor egyértelmű, hogy a forint gyengülése lassíthatja a növekedést: júniusban az éves tendenciával ellentétesen már 9,6%-kal csökkent az import, aminek immár kétharmadát a 10 évnél idősebb autók adják, így aztán a külföldről érkező használt autók aligha javítanak a hazai autópark immár 15 éves átlagéletkorán.

Bár vevői igény van, már az eladó hazai autó is egyre inkább hiánycikknek számít. Lehet drága, lehet öreg, a vevőknek kell az autó – lényegében ez olvasható ki a Használtautó.hu adataiból. 2022 első negyedévében még 10% feletti emelkedést mutatott a hazai tulajdonosváltások száma, azóta csak 6%-os plusz látható. Ahogyan nő az új autók szállítási ideje, úgy egyre kevesebben adják el használt autójukat, ám aki eladja, rendre magasabb árat tud kérni.

Míg a Használtautó.hu adatai szerint az eladásra kínált autók átlagéletkora a 2020-as 12,3 évről az idei első félév során 12,9 évre nőtt, a kínálat jelentősen átalakult: két évvel ezelőtt még a feladott hirdetések több mint ötöde 500 ezer forintnál olcsóbb autót kínált, 2022-re a legolcsóbb kategória részaránya 15% alá csökkent. Míg az 1-3 milliós modellek aránya stagnált, a 3-5 milliósoké enyhén, az 5 millió forint felettieké már jelentősen növekedett.

Míg a tulajdonosváltások terén az Opel Astra, Suzuki Swift, Ford Focus sorrend látható, a Használtautó.hu kereséseinél a Volkswagen Golf, BMW 3-as sorozat, Opel Astra, az importnál pedig a Volkswagen Golf, Opel Astra, Ford Focus dobogó szerepel.

MINDEN GYORSABBAN ELADHATÓ

A hirdetések mintegy harmadát még mindig az 1-3 millió forintos szegmens adja és a keresések döntő részét is itt indítják. A piac változását az is jól mutatja, hogy az említett legnépszerűbb árkategóriában az autók forgási ideje a 2020-as 112 napról 50 napra csökkent, vagyis ennyivel gyorsabban kelnek el. Míg 2 évvel ezelőtt a 3 milliós autó még átlagár felettinek számított, ma már kifejezetten olcsó” – jegyzi meg Katona Mátyás, a Használtautó.hu autópiaci szakértője.

Az áremelkedést a piac egyelőre elfogadta, az egyre szerényebb kínálatú 500 ezer forint alatti kategóriában szinte a felére csökkent a keresések aránya, az 5-7 millió forintos kategóriában 50%-kal nőtt. A 7-10, a 10-15 és a 15-20 millió forintos régióban a 2020-as értékhez képest is duplázódott, míg a 2019-eshez mérten háromszorosára nőtt a keresés, a 20 millió forint feletti kategóriában pedig a 2019-es szinthez mérten látható kétszeres keresési arány.

BENZINES, DÍZEL, HIBRID, VAGY ELEKTROMOS?

Bár a hazai piacon a hatósági áras üzemanyag kétségkívül fékezte az üzemanyagárak emelkedésének piacra gyakorolt hatását, az már most is megjelent.

Míg az elmúlt években azt láthattuk a használt autók piacán, hogy a valahai kiegyenlített benzines/dízel keresési arány a benzinesek kétszeres keresletére módosult, ez idén megváltozott. A dízelekre szűrés aránya változatlan, sőt a 2020-as mélyponthoz képest hajszálnyit nőtt is, de a hagyományos benzinesektől mind többen fordulnak a hibrid és az elektromos modellek felé. Az elektromos hajtásra indított keresések aránya a tavalyi évhez mérten is duplázódott, a 2019-es szinthez mérten pedig csaknem négyszeres érdeklődés látható” – magyarázza Katona Mátyás.

Ha beköszönt majd a piaci árú tankolás, még drasztikusabb kereslet várható az alacsony fogyasztású és kiváltképp az elektromos autóknál, még úgy is, hogy immár egyértelmű: azokat se lesz olcsóbb tölteni.

 

forrás: Használtautó.hu

You may also read!

Újraindul a Moszkvics gyártása

A nyugati autógyártók teljesen elengedték Oroszország autóiparát az Ukrán invázió után. A szankciók miatt az orosz vállalatok nehezen tudják

Read More...
autót 150 ezerért

Autót 150 ezerért? Ne már!

Autót venni szerintem élvezetes dolog. De 150.000 forintért? Á, inkább spórolj még, vagy vegyél fel hitelt! Hitelt? Kösz,nem! Hátha

Read More...
gumi elektromos autóra

Új Vredestein négy évszakos gumi kifejezetten elektromos autókra

Az Apollo Tyres a mai napon bemutatja a Vredestein Quatrac Pro EV-t, amely Európa első, kifejezetten akkumulátoros elektromos és

Read More...