Ez elsőre meglepő kijelentés, de sajnos igaz. Ha már megvan a jogsid, ám ritkán ülsz volán mögé, akkor az autód helyett a gyakorlati tudásod kophat meg és ez nem várt helyzeteket idéz elő.
A bizonytalanságot az emberek két módon reagálják le: vagy a bizonytalanságból eredően lelassítanak, így akadályozva, veszélyeztetve a forgalmat, vagy épp az ellenkező végletbe csapnak át. A túlzott lendületesség figyelmetlenségre, nagyobb kockázatvállalásra sarkall, így szintén veszélyhelyzetek sorát teremtheti meg.
Aki ritkán vezet, az kevésbé méri fel az épp aktuális tudásszintjét, így nagyobb eséllyel okozhat veszélyes helyzetet, vagy ha más okozza, akkor rosszabbul reagál rá. Egyik sem szerencsés és még a legenyhébb esetben is anyagi kár, törés, meghúzás lesz a vége. Ettől pedig a kötelező biztosítás is emelkedni fog, nem is kicsit, sőt az autószerelőd is hat számjegyű összeget fog mondani a javításra.
A spórolás néha drágább
Az üzemanyaggal való drasztikus spórolás egyik formája, ha nem vezetsz, vagy sokkal ritkábban vezesd elő az autódat, mint régebben. Egy gyors körbekérdezés után kiderült, hogy azok, akik megtehetik, hogy ne járjanak autóval, mert van más megoldás számukra, sok esetben arról számolnak be.
Azok, akiknek van jogsijuk, de csak tervezik, hogy autót vesznek, most szintén halogatják az autó megvásárlását. Ennek nagyrészt anyagi okai vannak, a bizonytalanabb gazdasági helyzetben nehezebben költenek el egy jelentősebb összeget.
Ha van jogsid, muszáj rendszeresen vezetned
Nem elég, ha egy évben néhányszor elmentek egy nagyobb útra és te is át tudod venni a volánt, mert ott a tárcádban a jogsi, hogy vezethetsz. Nem elég az sem, ha néha az autósiskola után mész egy kört általad ismerős útvonalon. Tulajdonképpen akkor spórolsz, ha ésszerű keretek között rendszeresen vezetsz. Ha van autód, akkor használod, ha nincs, de jogsid van, akkor rendszeresen alkalmat kell találnod, hogy kimenj a forgalomba.
Jogsisok számára is létezik autósiskolai oktatás
Ha nincs autód, akkor a tudás fenntartása, a problémák elkerülése miatt érdemes plusz vezetési órákat venni. A ReadyGo Autósiskola Budapest jogsisok számára is kínál alkalmat megtanulni rendesen parkolni, autópályára menni, vagy csupán a forgalomban való aktív részvételt gyakorolni. Így nem kell kockáztatnod egy bérelt, vagy kölcsönkért autó épségét és nem vagy egyedül. Egy tapasztalt oktató mellett újra átélheted, frissen tarthatod a vezetési tudásod.
Jogsisok számára is létezik autósiskolai oktatás
Ha nincs autód, akkor a tudás fenntartása, a problémák elkerülése miatt érdemes plusz vezetési órákat venni. A ReadyGo Autósiskola Budapest utcáin jogsisok számára is kínál alkalmat megtanulni rendesen parkolni, autópályára menni, vagy csupán a forgalomban való aktív részvételt gyakorolni. Így nem kell kockáztatnod egy bérelt, vagy kölcsönkért autó épségét és nem vagy egyedül. Egy tapasztalt oktató mellett újra átélheted, frissen tarthatod a vezetési tudásod.