A héten mutatkozott be a KIA EV9, a márka új teljesen elektromos zászlóshajója. A dizájnt nagyon érzik mostanában a KIA-nál. Az autó megjelenése robusztus, szinte már letaglózó, mégis szerethető. Úgy tűnik, ez siker lesz Európában és a tengeren túl is. Az elölnézet pár éve még sci-fi filmekben is elment volna, de mára már itt tartunk. Az ízléses dizájn játék a hasábokkal és ledekkel igazán megnyerő egységet alkot. Ha valaki ezt meglátja a tükörben az autópályán, le fog húzódni, de mégsem olyan gonosz a tekintete, mint egyes bajor rombolóknak.
Oldalról igazi kocka. És ez nemcsak a kockáknak fog tetszeni – erre inkább a high tech része teszi alkalmassá – hanem a hagyományos autóformák kedvelőinek. Ez szinte paradoxon, de a teljesen elektromos EV9 formája simán becsalhatja a benzinvérűeket a villanyautók piacára. A sárvédő szélesítések, és a felnik, amiket takarnak, igazi ínyencség. A teljesen egyenes tető és övvonal a végén felfelé kunkorodva nagyon kiadja. És itt a fejnek is lesz hej, nem úgy,mint az EV6-osban!
Hátulról van benne egy pici XC90, de semmiképpen nem mondanám másolásnak. Itt is tökéletesek az arányok és a formák.
Korábban, mikor teszteltünk vagy csak írtunk ilyen méretű autókról, elnézően nyilatkoztunk, hogy hát ekkora felületekkel nem lehet igazán kreatívan bánni, elnéztük a fantáziatlanságot. De az EV9-el ennek vége. Kedves autógyártók, lehet felzárkózni!
Az EV9 tengelytávja 3,100 mm, a keréktárcsák pedig 19, 20, vagy 21 colosak. A teljes hossz 5,010 mm, a szélesség 1,980 mm a magasság pedig 1,750 mm, az autó légellenállási tényezője 0,28.
Az EV9 a KIA elektromos autókhoz fejlesztett padlólemezére, az E-GMP-n-re épül. Az EV9 RWD Long Range modell WLTP szerint 541 km-es hatótávot ígér. A 800 voltos rendszernek köszönhetően 15 perc alatt 239 km-nyi hatótávot lehet az akksijába pumpálni.
A GT verzióhoz elérhető Highway Driving Pilot bizonyos körülmények között akár hármas szintű önvezetésre is képes. A KIA Connect Store-ban pedig új digitális képességeket és szolgáltatásokat vásárolhatnak a tulajok autóikhoz.
Az Kia EV9 igény szerint hat- és hétüléses változatban is elérhető, többféle második üléssor-kialakítással. Így összesen négyféle7 elrendezés alakítható ki a különböző használati módoknak megfelelően, például a töltés idejére, vagy kifejezetten pihenésre. Az első sor ülései kényelmesek, pihentető kialakításúak, a középső sor helyei – az akkumulátoros-elektromos modellek piacán most először – négyféle kialakítást tesznek lehetővé: hagyományos háromüléses pad, alapkialakítás, pihenő, és két elforgatható, független ülés. Így minden felhasználási módhoz megtalálható a megfelelő konfiguráció.
A Kia deklarált stratégiai célkitűzése, hogy a fenntartható mobilitás terén elért vezető szerep mellett 2045-re elérje a teljes széndioxid semlegességet is. Ez jelentősen túlmutat az akkumulátoros-elektromos hajtások általános és széles körű alkalmazásán, hiszen kiterjed az autóban használt anyagokra is.
A Kia EV9 a márka első modellje, amely a Kia háromlépcsős fenntarthatósági stratégiája alapján született meg, kifejezetten azzal a céllal, hogy mellőzze a bőr használatát, bevezesse a tíz, majdan valamennyi új Kiára jellemző kötelező fenntarthatósági elemet, és fokozatosan
növelje a természetes alapú anyagok (kukorica, cukornád, természetes olajok) használatát. A Kia célja, hogy az újrahasznosított műanyagok arányát gyártási folyamataiban 20 százalékkal növelje 2030-ig.
Az EV9 színpalettája a természet négy alapeleméből (fény, levegő, föld és víz) merít inspirációt, így teremtve kapcsolatot a természet szépsége és az új modell formavilága között.
Az utastér összesen hat színkombinációban elérhető, a modern világosszürkétől az elegáns, természetes tónusokon át a GT-Line sportos változatáig.
Az EV9 az akkumlátoros-elektromos hajtások széles választékával elérhető, valamennyi alapját a márka globális elektromos padlólemeze, az E-GMP szolgáltatja, és a Kia negyedik generációs akkumulátortechnológiáját használja. A 76.1 kWh kapacitású akku kizárólag a hátsókerék-hajtású (RWD) alapmodellhez elérhető8, a nagyobb, 99.8 kWh-s azonban a hosszabb hatótávú hátsókerék-hajtású kivitelekhez (RWD Long Range) és az összkerék-hajtású változatokhoz (AWD) társítható.
A hosszú hatótávú, hátsókerék-hajtású variáns (RWD Long Range) villanymotorjának teljesítménye 150 kW, legnagyobb forgatónyomatéka pedig 350 Nm, így az EV9 mindössze 9.4 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/h-ra (nem végleges adat). Az erősebb, 160 kW teljesítményű (350 Nm) motorral hajtott hátsókerék-hajtású modellváltozat állórajtos gyorsulási szintideje (0-100 km/h) 8.2 másodperc.
Az összkerék-hajtású (AWD) kiviteleket két elektromos motor mozgatja, egy elöl, egy pedig hátul hajt. Kombinált rendszerteljesítményük 283 kW, össznyomatéki csúcsuk pedig 600 Nm. Ezzel a nagyteljesítményű hajtáslánccal az EV9 mindössze 6.0 másodperc alatt gyorsulhat 0-ról 100 km/h-ra, ez a teljesítmény azonban még tovább is fokozható a Kia Connect Store-ban elérhető Boost funkció megrendelésével. Ennek használatával a forgatónyomaték maximuma eléri a 700 Nm-t, a gyorsulás szintideje pedig 5.3 másodpercre rövidül.
Az EV9 bizonyos körülmények között képes a 3-as szintű önvezetésre. Az utat 15 érzékelő – köztük 2 lidar – pásztázza. Az EV9 képes az elektromos áramot a hálózatba tölteni, értékesíteni.
Az autó vezetéstámogató rendszereit nem sorolom fel, de itt aztán tényleg minden van. Kíváncsi leszek, hogy mennyire lesznek simulékonyak vagy idegesítőek?
Ami még újdonság, hogy akár a mobilunkról is tudjuk nyitni, zárni, indítani az EV9-est.
Az igazi elektromos csúcsragadozó a koreai piacon 2023 második negyedévétől lesz elérhető, a világ több régiójában az értékesítés az év második felében indul.