Nem fogunk kockáztatni feleslegesen!

In sport
Mecsek Rally

Villáminterjú Kronome Ákossal, aki hű navigátorával, Pásztor Tomival igyekszik meghódítani a Mecsek Rali pályáit.

 

  1. Mecsek Rally – 2023.06.22.-24.

Kronome Ákos – Pásztor Tamás

Skoda Fabia R2 – Andrew Motorsport Kft.

 

12 gyors vár rátok két versenynap alatt, mely kb. 10 és 20 kilométer hosszúságúak. Mely gyorsok és miért tetszhetnek nektek és melyektől tartottok?
– Szeretjük a Mecseki pályákat, talán a komlói áll a legtávolabb tőlem.

Mecsek Rally

 

A Mandulás – Árpádtető a maga két lassítójával és 10 kilométeres hosszával tempósnak nevezhető?
– Az összes gyorsasági nagyon tempós a Mecsekben ez sem kivétel, de legalább kevés a lassító.

 

Mecsek Rally

 

Az Árpádtető – Abaliget, ha jól látom, igazán kiveheti az erőt versenyzőből és kocsiból egyaránt?
– Mi kedveljük a hosszú szakaszokat, 10 km alatt sok értelme nincs egy gyorsnak sem. Ezek, kedvünkre valók.

Mecsek Rally

 

Összesen 160 versenykilométer, négy szervizkiállás. Hány gumit használhattok és milyet terveztek a verseny két napján használni?
– Fogalmunk sincs, milyet fogunk használni, még esőt is jósolnak péntekre, az boríthat mindent.

 

 

Gondolom cél a céldobogó számotokra a Mecsek ralin!
– Eldöntöttük, nem fogunk kockáztatni feleslegesen, a Salgón elszenvedett balesetünket szeretnénk kiautózni magunkból.

 

 

Köszönjük a Partnereink és a Szervizcsapat segítségét most is: Mentes és Társai Kft., Kronome Zoltán, Valkai János, Petrás Zsolt.

Fotó: Hajóka SportFotó

– Hajósi Miklós –

You may also read!

Toyota Le Mans

Egyedi festéssel készül a hétvégi Le Mans-i 24 órásra a Toyota

A japán gyártó 40 éve indult először a világ leghíresebb hosszútávú autóversenyén, az évforduló alkalmából az egyik GR010 Hybrid

Read More...
Tatai Motoros Fesztivál

Látványos motoros felvonulás is lesz Tatán, ahol új, kétnapos fesztivállal teremthetnek hagyományt

Két napra a motorosok fellegvárává válik nyáron Tata, ahol hagyományteremtő céllal egy új rendezvényt szerveznek. A júliusi Tatai

Read More...
BYD plug-in hibrid

A BYD stratégiát váltott, Európának még nem kell az elektromos autó

A BYD szerint az európai vásárlók még nem akarnak tisztán elektromos járműveket venni. A vállalat legújabb terve, hogy

Read More...

Mobile Sliding Menu

Verified by MonsterInsights