Kovács Bálint: „Még van egy kis hátrányom a legjobbakhoz képest, de év végére megfogom őket”

In sport
IDM Superbike

A H-Moto Team pilótája, Kovács Bálint ezúttal sem vallott szégyent az IDM 2023-as idényének harmadik versenyhétvégéjén, a csehországi Mostban.

 

Bálint a BMW gyári csapatának, a BCC Alpha Van Zon BMW-nek motorjával ismét két TOP10-es eredményt ért el – az első futamon a 10., míg a második versenyen a 7. helyen végzett a Superbike-kategóriában, és összetettben továbbra is ott van a legjobbak között.

IDM Superbike

A H-Moto Team versenyzője, Kovács Bálint számára szinte egy perc pihenő sem jut ebben az idényben. Az Endurance-világbajnokság mellett – ahol a szlovák Maco Racing Team versenyzőjeként indul, és a múlt héten teljesítette pályafutása ötödik 24 órás viadalát Spa-ban – a tavalyi Le Mans-i versenyt technikai hiba miatt feladta a csapata – az IDM Superbike kategóriában is rajthoz áll. Ráadásul a német bajnokság egyik legjobb csapatával, a BCC Alpha Van Zon BMW-vel, akiktől gyári szerződést kapott az idei szezonra. A 21 éves motoros ezúttal a csehországi Mostban állt rajthoz, hogy folytassa szereplését az IDM-ben.

IDM Superbike

Bálint ezúttal az időmérőn a 10. rajtkockát szerezte meg, míg az első futamon a 10., addig a második versenyen a 7. helyen végzett a Superbike-kategóriában, és ezzel összetettben a hatodik pozíciót foglalja el.

 

A német bajnokság harmadik fordulójára az volt a célom, hogy csökkentsem a különbséget a legszűkebb élmezőnyhöz képest. Ám nem szabad elfeledkeznem arról, hogy a toppilóták évek óta itt versenyeznek, és ez hatalmas előny velem szemben, akinek ez az első éve az IDM-ben. Sajnos ezen a hétvégén ez be is bizonyosodott. Ha sikerülne fokozatosan eltüntetnem a különbséget köztünk, sikerülne a dobogó közelében motoroznom, és akkor az év végére akár a TOP3 is összejönne. Maga a hétvége nem sikerült rosszul, igaz, az első futamon a rossz rajtom miatt éppen csak visszaértem a legjobb tízbe. A második verseny már sokkal jobban sikerült, a tempóm is megvolt, így elégedett lehetek a hetedik hellyel. Mindenesetre most végre jön egy három hetes szünet, rám fér a pihenés – fogalmazott Kovács Bálint.

IDM Superbike

A 21 éves motoros legközelebb július 21-23-a között Schleizben folytatja szereplését az IDM Superbike kategóriájában.

 

A bajnokság állása: 1. Florian Alt 140 pont, 2. Bastien Mackels 85 pont, 3. Hannes Soomer 84 pont, 4. Patrick Hobelsberger 79 pont, 5. Ilya Mikhalchik 75 pont, 6. Kovács Bálint 52 pont.

 

Az IDM 2023-as menetrendje

 

05.12. – 05.14. Sachsenring

06.02. – 06.04. – Oschersleben

06.23. – 06.25. – Most

07.21. – 07.23. – Schleizer Dreieck

08.04. – 08.06. – Red Bull Ring

08.18. – 08.20. – Assen

09.22. – 09.24. – Hockenheim

 

Amennyiben szeretnének naprakészek lenni a Kovács Bálint szereplésével kapcsolatos hírekkel, akkor látogassanak el www.bikebalint.com weboldalra.

 

 

  1. június 28., szerda

 

– H-Moto Team –

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

1000000 km

1 000 000 kilométert futott egy MINI Cooper D

A háromajtós négykerekű 12 év alatt tette meg a jubileumi távot. Rekordot jelentő teljesítmény az eredeti motorral és 100

Read More...
nyári útikalauz

Nyári autós útikalauz a Hankooktól: különleges célpontok, ahol még a zsúfolt autópályákat is elkerülhetjük

Júniusban, a nyári vakáció első hullámával családok és baráti társaságok indulnak útnak autóval a legnépszerűbb nyaralóhelyek felé, hogy kipihenjék

Read More...

Magabiztos győzelmet aratott a Toyota a Le Mans-i 24 óráson

A 7-es rajtszámú TR010 Hybrid legénysége a 14. helyről rajtolva, egy zseniális taktikai húzásnak és az erős versenytempónak köszönhetően

Read More...

Mobile Sliding Menu

×