Kovács Bálint: „Ha lett volna egy kis szerencsém, akár a dobogó is meglehetett volna…”

In sport
Kovács Bálint

A H-Moto Team pilótája, Kovács Bálint a múlt hétvégén az osztrák Red Bull Ringen folytatta szereplését az IDM 2023-as idényében. A 21 éves motoros a BMW gyári csapatának, a BCC Alpha Van Zon BMW-nek motorjával ezúttal kétszer is a hetedik helyen végzett – a vendégpilóták miatt az 5. pontjait kapta meg –, így összetettben megerősítette pozícióját a legjobbak között.

 

A H-Moto Team versenyzője, Kovács Bálint az elmúlt hétvégén folytatta a versenyzést, igaz, ezúttal nem az Endurance-világbajnokságon szállt motorra – ahol a szlovák Maco Racing Team versenyzőjeként indul –, hanem az IDM Superbike kategóriában állt rajthoz a német bajnokság egyik legjobb csapatával, a BCC Alpha Van Zon BMW-vel, akiktől gyári szerződést kapott az idei szezonra.

Kovács Bálint

 

A 21 éves motoros ezúttal sokkal jobb teljesítményt nyújtott, mint két hete Schleizben. A pénteki edzéseken végig vizes körülmények között motorozott a mezőny, így rengeteg lehetőségük volt Bálintéknak megtalálni a vizes beállításokat. A nap végére a 9. helyen fejezte be az edzést, míg szombaton folytatódott az esőzés, mindkét időmérő vizes körülmények között zajlott, ahol a 10. helyen végzett. Az első futamon a 10. pozícióból vágott neki a versenynek, és remekül motorozva hetedikként zárt. A második versenyt már száraz pályán rendezték, ahol Bálint nagyot harcolva újra a 7. helyen zárt.

Kovács Bálint

Először motorozhattam a gyári BMW nyergében az osztrák pályán, ráadásul pénteken és szombaton végig esett az eső. Ám úgy érzem, ez kellett most ahhoz, hogy ne kövessük el újra azokat a hibákat, amit két hete Schleizben. Ritmusosabbá, lendületesebbé vált a motorozásom ilyen viszonyok mellett is. Mind a szabadedzéseken, mind az időmérőkön ott voltam a TO10-ben, ami biztató volt a futamok előtt. Az első versenyen még a dobogó sem volt messze, végül hetedik lettem egy rendkívül szoros csatában. Tényleg apró nüanszokon múlt, hogy kit hol intenek le az élbolyból. Büszke vagyok arra, hogy a futam közepén én voltam a leggyorsabb a pályán. A második versenyen már száraz körülmények között motoroztunk. Itt is megvolt a tempóm, remekül éreztem magam a BMW-n, ami egy újabb hetedik helyhez segített. Mivel a két vb-menő nem kapott pontokat, így mindkétszer az ötödik helyért járó pontokat kaptam meg, amivel megerősítettem a pozíciómat összetettben”– fogalmazott Kovács Bálint, aki jövő hétvégén Assenben folytatja szereplését az IDM-ben.

Kovács Bálint

A bajnokság állása: 1. Florian Alt 181 pont, 2. Hannes Soomer 127 pont, 3. Toni Finsterbusch 120 pont, 4. Patrick Hobelsberger 117 pont, 5. Philipp Steinmayr 114 pont, 6. Ilya Mikhalchik 111 pont, 7. Bastien Mackels 93 pont, 8. Kovács Bálint 80 pont.

 

Az IDM 2023-as menetrendje

 

05.12. – 05.14. Sachsenring

06.02. – 06.04. – Oschersleben

06.23. – 06.25. – Most

07.21. – 07.23. – Schleizer Dreieck

08.04. – 08.06. – Red Bull Ring

08.18. – 08.20. – Assen

09.22. – 09.24. – Hockenheim

 

Amennyiben szeretnének naprakészek lenni a Kovács Bálint szereplésével kapcsolatos hírekkel, akkor látogassanak el www.bikebalint.com weboldalra.

 

– H-Moto Team –

You may also read!

új KIA EV modellek

A Kia élre törő stratégiája és új elektromos modelljei

A Kia szeretné vezetni, irányítani a villanyautós piacot. Ehhez egyik platformja az EV Day, amit a spanyolországi Tarragona városában

Read More...
kinai autok hahu

Nálunk is népszerűek a kínai autómárkák – itt a 2024-es rangsor

A Használtautó.hu adatai alapján összességében az itthon is kapható kínai autómárkák közül az MG a magyarok kedvence. Ám a

Read More...

Újabb passzív védelmi eszközzel növelhetik az utasok biztonságát az autókban, jön a láblégzsák

A ZF Lifetec bemutatta az "Active Heel Airbag" rendszert, amely védelmet nyújt a súlyos lábsérülések ellen Napjainkban minden újonnan forgalomba

Read More...

Mobile Sliding Menu

Verified by MonsterInsights