Tenisz két keréken, a Lexus támogatásával

In sport
kerekesszékes tenisz

A brit nyílt bajnokság idei támogatójaként a Lexus fontos szerepet vállal abban, hogy a kerekesszékes tenisz az eddiginél is szélesebb társadalmi körben kapja meg a sportágat megillető figyelmet és elismerést.

 

A Lexus minden piacán a helyi adottságoknak megfelelően alakítja sportszponzorációs stratégiáját. Van azonban egy sportág, amely a világ összes szegletében az autógyártó figyelmének a középpontjában áll: a tenisz. A US Opentől a Davis-kupáig a legrangosabb bajnokságok és versenyek lebonyolítását segíti évek óta az autógyártó helyi és nemzetközi szinten egyaránt, legutóbb az ATP tenisztorna rendező szervezetével írt alá több évre szóló, platina szintű globális támogatói megállapodást.

kerekesszékes tenisz

Amilyen előkelő helyet foglal el a tenisz a sport világában, ugyanolyan kiemelt jelentőséggel és ismertséggel bír annak kerekesszékes változata a parasportágak körében. Az 1979-ben létrehozott kerekesszékes tenisz rövid időn belül rendkívüli népszerűségre tett szert, 1988-tól saját nemzetközi szervezet irányítása alatt fejlődött, majd 1998-ban példa értékű kezdeményezéssel teljes jogú sportágként integrálták a Nemzetközi Teniszszövetség, az ITF szervezetébe.

Ezt az inkluzivitást erősítette most a Lexus, amikor elvállalta a 2023-as brit nyílt bajnokság, a British Open főszponzori szerepkörét. A parasportok felkarolása nem ismeretlen a prémiummárka számára, hiszen anyavállalata, a Toyota Motor Corporation 2015 óta a nemzetközi paralimpiai mozgalom első számú együttműködő partnere és támogatója.

A brit nyílt kerekesszékes teniszbajnokság a sportág egyik legrangosabb nemzetközi versenye. A hagyományosan Nottinghamben megrendezett, idén harmincnegyedik évében járó bajnokságon a világ legkiválóbb játékosai vettek részt; emellett a sportág legnagyobb reménységei, illetve a tehetséges fiatalok is lehetőséget kaptak itt arra, hogy összemérjék erejüket.

kerekesszékes tenisz

A hat napon át, három kategóriában zajló vetélkedés végén jobbára a papírforma érvényesült. A férfiak versenyében a világranglista második helyén álló brit Alfie Hewett egyéniben megismételte 2021-es győzelmét, párosban pedig Gordon Reiddel az oldalán sorban harmadszor győztek. A nők között a világ legjobbjaként számon tartott holland Diede de Groot tavaly nem tudott részt venni a brit nyílt bajnokságon, ám idén csúcsformában (sorban 111 veretlen mérkőzés után) érkezett Nottinghambe, hogy aztán ott megszerezze pályafutása nyolcvanadik egyéni bajnoki címét. A felsővégtag-fogyatékossággal élő játékosok számára kiírt quad bajnokságban szintén egy holland sztár, a szintén első helyen kiemelt Niels Vink nyerte meg az egyénit, méghozzá azzal a Sam Schroderrel szemben, akivel együtt idén is feltartóztathatatlanok voltak quad párosban.

 

Fotók: LTA.org.uk

 

Kiadta a Smarter Média Kommunikációs Ügynökség (http://news.smartermedia.hu)

Forrás: https://news.smartermedia.hu/nemzetkozi-hirek/tenisz-ket-kereken-lexus-tamogatasaval

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

használtautó

Közel 45%-kal nőtt az elektromos autók iránti érdeklődés – stabil kínálat mellett élénkült a használtautó-piac 2025-ben

2025-ben kedvező számokat mutatott a hazai használtautó-piac: a Használtautó.hu adatai szerint a teljes éves érdeklődések száma több mint 130

Read More...
Toyota versenymotor

A Toyota legsikeresebb versenymotorja, amely két literből 800 lóerőt is kihozott

Annyi győzelmet aratott különböző autókban, szakágakban és kategóriákban négyhengeres 3S-GTE, hogy mára simán legendássá kellett volna válnia.Hosszú története

Read More...
Szilveszter Rallye

Juhász Csabi: Szerintem a nézőknek is tetszett, amit láttak!

Az idei évben sem maradt ki Csabi és Eszti számára a Szilveszter Rallye! Számukra immár hagyomány, hogy ezen az

Read More...

Mobile Sliding Menu

×