Az MG labdába rúg az Arsenalnál!

In hír
MG-Arsenal

 Az MG Motor UK és az Arsenal tegnap bejelentette, hogy izgalmas, többéves partnerséget kötött, amelynek keretében a brit-kínai autógyártó a klub hivatalos autóipari partnere lesz. Az idén fennállásának 100. évfordulóját ünneplő MG az Arsenal férfi és női csapatát fogja támogatni, a szurkolók pedig az Emirates Stadionban és a Meadow Parkban találkozhatnak majd a márkával /MG-Arsenal.

 

Az MG és az Arsenal az együttműködés keretében a klub globális szurkolói bázisának bevonását célzó, vonzó tartalmak létrehozását is célul tűzték ki. Guy Pigounakis, az MG Motor UK kereskedelmi igazgatója szerint: “Az Arsenalhoz való csatlakozás a centenáriumi évünkben jelentős fejezetet nyit az MG történetében. Nemcsak egy világhírű klubot támogatunk; hanem célunk, hogy a női profi játék növekedésének támogatásával és a világ legnagyszerűbb játéka iránti szenvedélyünk kifejezésével a labdarúgás jövőjét is előmozdítsuk.”

Juliet Slot, az Arsenal kereskedelmi igazgatója elmondta: “Nagy örömmel üdvözöljük az MG-t a partnercsaládunkban. Ez egy olyan márka, amely híres a történelméről és márkaörökségéről, de olyan előremutató gondolkodásmódot is képvisel, amely összhangban van klubunk ambícióival. A centenáriumuk évében izgatottak vagyunk, hogy az MG a saját hosszú távú növekedési utunk részévé válhat. Alig várjuk, hogy együtt dolgozhassunk velük a piacvezető fenntartható elektromos járművek kínálatának népszerűsítésében.”

MG-Arsenal

Az MG 2023-ban csak az Egyesült Királyságban több mint 80 000 új autót értékesített, és mára az ország egyik legkedveltebb elektromos járműmárkájává vált.

A 2024/25-ös szezon kezdetén csatlakozik – a már most is magas minőségű autós tehetségekkel teli MG-csapatához – a várva várt MG Cyberster roadster kabrió, amely igazi elektromos teljesítményt nyújtva zászlóshajóként vezeti majd a márka modellpalettáját. Ide tartozik az MG4 Electric, amely 2022-es bemutatása óta több mint 30 díjat nyert, köztük a legutóbbi What Car? Awards díját, ahol az év legjobb elektromos kisautója lett, immár a második egymást követő évben.

You may also read!

Toyota Le Mans

Egyedi festéssel készül a hétvégi Le Mans-i 24 órásra a Toyota

A japán gyártó 40 éve indult először a világ leghíresebb hosszútávú autóversenyén, az évforduló alkalmából az egyik GR010 Hybrid

Read More...
Tatai Motoros Fesztivál

Látványos motoros felvonulás is lesz Tatán, ahol új, kétnapos fesztivállal teremthetnek hagyományt

Két napra a motorosok fellegvárává válik nyáron Tata, ahol hagyományteremtő céllal egy új rendezvényt szerveznek. A júliusi Tatai

Read More...
BYD plug-in hibrid

A BYD stratégiát váltott, Európának még nem kell az elektromos autó

A BYD szerint az európai vásárlók még nem akarnak tisztán elektromos járműveket venni. A vállalat legújabb terve, hogy

Read More...

Mobile Sliding Menu

Verified by MonsterInsights