Radikálisan átalakulhat a Peugeot 9X8?

In sport
Peugeot 9X8

A 2024-es WEC szezonra készülve lehetséges módosítások széles körét fontolgatja a Peugeot Sport. Ezek eredményeként elképzelhető, hogy legegyedibb sajátosságát is feladja a versenyautó.

 

Aki követte az elmúlt évek Le Mans-i Hypercar (LMH) bajnokságát, az valószínűleg találkozott már a Peugeot 9X8 autójával, és annak különleges formájával. Ami a legszembetűnőbb különbség, hogy a többi LMH versenyautóhoz (sőt, tulajdonképpen majdnem az összes magasabb osztályú versenyautóhoz) képest, hogy az autóról elhagyták a hátsó szárnyat. Azonban most úgy tűnik, újra felmérik annak a lehetőségét, hogy ez az aerodinamikai elem visszakerüljön az autóra, ugyanis nemrég valaki felvételt készített az új szezon előtti tesztelésről a Paul Ricard versenypályán, és ezen a felvételen egyértelműen hátsó szárnyal tesztelik az autót. 

Peugeot 9X8

Az eredeti elképzelés emellett a radikális formával kapcsolatban az volt, hogy a mérnökök olyan padló- és diffúzor kialakítást tudtak készíteni, amivel elérhető a szükséges leszorítóerő, így a hátsó szárny elhagyható lett, amivel tömeget és légellenállást takarítanak meg.  Ezzel a megoldással formatervezési díjat is nyert az istálló, a futamokon azonban az innovatív konstrukció kezdetben nem hozta a tőle elvárt eredményeket. 2023-ban azonban  már sokkal jobban teljesített a Peugeot 9X8. Le Mans-ban egy ideig az élen tudott autózni, Monzában pedig az abszolút harmadik helyen zárt a versenyautó – hogy aztán a Fuji Speedwayen váratlan problémái támadjanak a tapadással a kissebességű kanyarokban…

Peugeot 9X8

Ennek nyomán 2023 novemberében, a szezonzáró futamot követően már kész tényként beszéltek arról a stáb vezetői, hogy az idei évadra alaposan átdolgozzák a versenyautó teljesítményt befolyásoló jellemzőit. Arról azonban, hogy ez pontosan mit jelent, akkor nem nyilatkoztak. „Minden lehetőséget mérlegre teszünk. Nyitottak vagyunk mindenre, amivel jövőre jobb teljesítményt mutathatunk.” – nyilatkozta Olivier Jansonnie műszaki igazgató. Amikor pedig arról kérdezték, hogy a tervezett változások nyomán várható-e, hogy megváltozik a Peugeot 9X8 megjelenése, csak annyit mondott: „Elképzelhető.”

 

Van ugyanis néhány alapvető elvi különbség a diffúzor és a hátsó szárnyon keletkező leszorítóerő között, ami problémákat okozhat.  Az egyik legnagyobb talán az állíthatóság. A különböző pályák különböző beállításokat igényelnek az autón, hogy abból ki lehessen hozni a maximális teljesítményt.  Egy hátsó szárnyon ez könnyen, sok esetben egy-egy boxkiállás során is állítható, állíthatjuk az állásszögét, vagy más-más pályákhoz, más-más profilt alkalmazhatunk. Azonban a diffúzor beállítása több szempontból is nehézkes, egyrészt, az autó padlójáról van szó, tehát eleve nehéz hozzáférni. Emellett aerodinamikai szempontból is korlátozottak a lehetőségeink, mivel a diffúzor fő állítási lehetősége a hátsó “tölcsér” nyitási szögének állítása, ez azonban több miatt is korlátozva van: Egyrészt a teljes profil állásszöge nem nagyon állítható, hiszen ez tulajdonképpen az autó síkja, ami általában közel párhuzamos az aszfalttal. Másrészt pedig nincs korlátlan hely, hiszen a futómű, hajtáslánc, és egyéb szerkezeti elemek is korlátozzák a kialakítását. 

 

A másik talán legnagyobb probléma a jármű dinamikában keresendő. A diffúzor ugyanis az egész autó alatt húzódik, így a leszorító erő támadáspontja közel van az autó középpontjához. Ez alapvetően nem lenne probléma, azonban mivel itt nincs hátsó szárny, ezért a hátsó tengelyen kisebb lesz a leszorító erő, ami fékezésnél és kanyaroknál okozhat gondot.  „A tömegeloszláson és a leszorítóerő középpontján egyaránt módosítanunk kell.” – nyilatkozott a 2023-as szezon utolsó, bahreini futama után Jean-Marc Finot, a Peugeot Motorsport-ért felelős vezetője. „Az első tengelyen csökkenteni, a hátsón pedig növelni kell a leszorítóerőt.”

Peugeot 9X8

Mindezek arra engednek következtetni, hogy az autó tervezésénél, és az ilyen kialakításnál általában a magasabb átlagsebességű pályák az ideálisak, ahol a hátsó szárny hiánya jelentős előny lehet. Ezzel szemben a lassabb pályákon, ahol a megfelelő elosztású és mértékű leszorítóerő kulcsfontosságú. Ezért lehetett, hogy az autó a gyorsabb pályákon, mint például a Le Mans (ahol a verseny átlagsebessége ~ 210 km/h) ígéretes volt, azonban a lassabb, kanyargósabb pályán, mint például a Fuji Speedway (ahol az átlagsebesség ~140 km/h) nehézségekkel küszködött.

 

Nagyon is elképzelhető tehát, hogy a 2024-es évad első futamán, Katarban – március első hétvégéjén – még változatlan konfigurációval álljon rajthoz a 9X8, és csak a későbbiekben érvényesítsék a tervezett módosításokat. Sőt az is elképzelhető, hogy olyan módosításokat eszközölnek, amivel a gyorsabb pályákra megtarthatják a jelenlegi konstrukció előnyeit, és a lassabb pályákra hoznak be jelentősebb újításokat.

 

Így aztán, habár a bennfentes értesülések, a fotódokumentáció és a gyári kommunikáció egyaránt azt sejteti, hogy a Peugeot átdolgozza a 9X8 aerodinamikai csomagját, nem ez az egyetlen lehetőség – és nem is az egyetlen feladat. A francia versenyautó ugyanis az egyetlen a mezőnyben, amely mindkét tengelyén azonos szélességű abroncsokkal fut, ez pedig az eddigi tapasztalatok alapján nem fogja előrébb vinni a csapatot. 

 

A Peugeot mérnökeinek tehát fel van adva a lecke, hogy visszahozzák az autót az élre, és lehet hogy ehhez be kell áldozni ezt a különleges forma-tervet. Hogy miként fogják csinálni, az egyenlőre kérdéses.  Ezt sokféleképpen meg lehet csinálni. Hogy mi melyiket választjuk, az egyelőre legyen meglepetés.” – mondta Jean-Marc Finot.

 

ILLUSZTRÁCIÓK: SPORTSCAR365.com, REDDIT

You may also read!

benzines Porsche

A Porsche nem engedi el a benzinmotorokat, inkább fokozza a további fejlesztéseket

A belsőégésű motorokat gőzerővel fejlesztik, így a Porsche 2030 után is gyárt majd benzinmotoros autókat.  Oliver Blume a stuttgarti gyár

Read More...
Dacia Duster

A legelső Dacia Duster 40 éves

Tudta, hogy az ARO 10-et a jól ismert Duster néven már 40 évvel ezelőtt forgalmazták Nyugat-Európában? A Dacia Duster az

Read More...
XX. Oldtimer Show

Áprilisban jön a XX. Oldtimer Show!

2025 április 12-13-án ismét megrendezésre kerül Magyarország legjelentősebb veterános eseménye, a XX. Oldtimer Show. Gyönyörű állapotú oldtimer autók és

Read More...

Mobile Sliding Menu

Verified by MonsterInsights