Búcsúztatjuk az évet

In sport
Szilveszter Rally

A Szilveszter Mini Rallye mellett a Szilveszteri R-Cup Gálára is adott le nevezéseket a PSZA Motorsport csapata.

Szilveszter Rally

„Elérkeztünk az év utolsó megmértetéshez a Szilveszter Rallye-hoz, ami a tavalyi évben elmaradt, de most be fogjuk pótolni. Rendhagyó módon duplán, ugyanis erre az alkalomra kettő rendezvény is jutott. Az egyiket Bertalan Marciék csinálják Kiskunlacházán, míg a másikat Füredi Andris a Hungaroring környékén. Mivel a Formula-1-es pályán felújítások vannak, ezért ez merőben más lesz, mint a korábbi években” – kezdte a beszélgetést Szabó Árpád, majd hozzátette.

Szilveszter Rally

„Az R-Cup-ot Szabó Attila a Ladával és Zagyva Dorka a Peugeottal választotta, míg a hagyományos szilveszteri derbit Yves Volte Németországból, akinek újra Tellér Antónia navigál majd. Mellette Furák Ádám, Endrődi Laci, illetve állandó kollégánk Dénes Miklós indul még. Mikinek ezt az ajándékot szánta a vállalat, hogy a saját kis autójával el tud indulni a futamon. Én fogok neki majd navigálni, biztosan jól fogjuk magunkat érezni. Bízunk benne, hogy mind két helyszínen jó idő fogadja majd a versenyzőket és remélem nézőkből sem lesz hiány.”

Szilveszter Rally

Kiskunlacházán december 28-án négy körből áll majd a verseny, míg Fóton december 29-én hat szakaszt rendeznek. Első körben négy gyorsasági a Ring külsőn, majd kettőt az Auchan Arénában.

 

A PSZA Motorsport csapata Boldog karácsonyt kíván mindenkinek.

Szilveszter Rally

Köszönet a csapat együttműködő partnereinek: Virtech Labs Bt., Dolphio Technologies Kft., Doboz és Acélszerkezet Kft., Interpasszív Kft., SZRV Racing Kft., Handball Family Bt., Wood Day Kertészeti Kft., Pitek-Lösung Kft., Közbeszerzés Figyelő Kft., Netdragon Service Group Kft., ECON Consulting Kft., Oroszlánszív Informatikai Zrt., Millers Oils Hungary, Matricakell.hu, FoliaZ.hu., GN Group Kft., Kormosadi.hu, SFR Parts Kft., BPracing.hu, Ten-Line Kft., Better and Better Bt.

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×