A legjobb Ladás idővel indítottak

In sport
Szilveszter Mini Rallye

Nem sikerült jól a 2024-es év utolsó versenye, a Horváth Rallye Ase versenyzőpárosának, a Rácz Gábor – Krampek Nándor duónak.

„Igaz az első gyorsasági szakaszon abszolút hatodik idővel, legjobb Ladás párosként értek a fiúk célba, ám sajnos technikai probléma hátráltatta őket, már a gyors előtti etapon, ami miatt kikéstek. Ez rányomta a bélyegét az egész versenyükre, hiszen innentől kezdve végig szenvedtek, mert egy jeladó vezeték ment szét. A második szakaszon már el sem tudtak rajtolni, szuperrallyzni kellett nekik.

Szilveszter Mini Rallye

Nem jól jött ki, de inkább egy buli versenyen legyen technikai gondjuk, mint az ORB versenyen. Innentől kezdve már csak a maguk és a nézők szórakoztatása volt a cél, bár a négyes gyorson ismét bejelentkezett a top 10-es mezőnybe. Végül a kategória hatodik helyén zárt, igaz több gyorsasági szakaszt is ki kellett hagyjon” – foglalta össze a Szilveszter Mini Rallye eseményeit Németh 16V Péter.

Szilveszter Mini Rallye

A Horváth Rallye Ase csapata Boldog új évet kíván mindenkinek!

Köszönjük Partnereinknek: Sztráda 92 Kft., Komprádor Kft., Kiss László EV, Markomp Kft., Véd-Ov Kft., K-Flórián Kft., Hevesi Elektro Kft., Hírös Konténer-Szabó Property Managment Kft., Kovács Gépszer, Zenit-Rent SDTI Kft., Alpha Steam-Co Kft., Vikom-Trans Kft., Rother.HU Kft., Szántó és Fia Kft., Túze Kft., Hidvégi László Péter EV, Árva Bt., Garancia Speed Kft., Combit Zrt., Pannon Led Kft., Euro Duplex Kft., Kereken Oil Kft., Gamma Modul Kft., Prior Cash Kft., Invicem-vel Kft., Wooden Projec Kft., INVU szemüveg

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Zemplén Rally

Kelemen Csaba bajnoki címet ünnepelhetett

TippmixPRO Zemplén Rally 2025 – Horváth Rallye ASE beszámoló A 2025-ös rally idény utolsó futama, a TippmixPRO Zemplén Rally embert

Read More...
Audi Forma 1

Jövőre az Audi belép a Forma-1-be

Az Audi 2026-ban saját gyári csapattal és Németországban fejlesztett hajtáslánccal száll be a Formula–1-be. A német gyártó minden területen

Read More...
MGA Toyota Special

Csodaszép MG megbízható Toyota motorral

Egy fantasztikus autógyűjtő még fantasztikusabb gyűjteményének egy páratlan és egyedi darabja egy MGA Toyota Special. És az átépítés nem

Read More...

Mobile Sliding Menu

×