Jön az RX Morizo RR, beszáll a sportterepjáró-bizniszbe a Lexus

In hír
RX Morizo RR

Egy szűk, ám annál jövedelmezőbb piaci szegmenst készül kiaknázni a Lexus: japán lapértesülések szerint a következő generációs RX megkaphatja a fejlesztés alatt álló kétliteres, turbós hibrid sportmotort, amellyel leemelheti a legerősebb Lexusnak járó koronát a legendás LFA fejéről.

 

Az IS F 2007-es bevezetése óta a nagy lökettérfogatú szívómotorok (főleg az ötliteres V8-as, de az LFA 4.8 V10-es erőforrásáról se feledkezzünk meg) testesítik meg a sportosság eszményét a Lexus kínálatában. Változást ebben a márka legkisebb modelljének, az LBX városi SUV-nak a sportváltozata hozott: az egy évvel ezelőtt bemutatott LBX Morizo RR soros háromhengeres turbómotorja minden konvencióval szakított, ugyanakkor azt is bizonyította, hogy megfelelő hangolással még egy ilyen szokatlan konfiguráció is képes kielégíteni – méghozzá nem is akárhogyan – egy prémium-sportautóval szemben támasztott elvárásokat.

Az elmúlt egy évben arról találgatott a világ, hogy lesz-e folytatása a sportos Lexus LBX-nek, azaz ugyanúgy márkává válik a Morizo RR, mint annak idején a Lexus F, vagy a mérges városi modell megmarad egyszeri stílusgyakorlatnak. A legújabb értesülések szerint az előbbi szemlélet érvényesülhet: a japán Mag-X folyóirat beszámolója szerint ugyanis sportverziót kaphat az RX felső-középkategóriás szabadidőjármű, méghozzá hibridet!

RX Morizo RR

Ez elvileg nem újdonság, hiszen a Lexus RX-ből jelenleg is létezik sportos hangolású hibrid: az RX 500h F Sport Performance, amely 371 lóerővel és áthangolt futóművel örvendezteti vezetőjét. Ennél nagyságrendekkel erősebbnek ígérkezik azonban az RX Morizo RR, ahol várhatóan egy új generációs, kétliteres turbómotor köré épül majd fel a két villanymotoros, összkerékhajtású hibrid hajtáslánc.

Ennek rendszerteljesítményét független források előzetesen 600 lóerő köré lövik be, és bár nem kizárt, hogy végül túlzónak bizonyul ez a becslés, az RX Morizo RR valamivel szerényebb paraméterekkel is veszélyes ellenfele lehet a német prémiummárkák felső-középkategóriás sport-SUV modelleinek.

RX Morizo RR

A kérdés már csak az, hogy mikor számíthatunk arra, hogy az RX lelöki a trónról az egykori LFA-t, mint a Lexus történetének legnagyobb teljesítményű típusa. Annak tükrében, hogy a hajtáslánc ma még csak koncepcionálisan létezik, alaptalan és felelőtlen ígérgetés volna 2028-nál korábbi bevezetésben gondolkodni. Ez a dátum egyébként a típus eddigi generációinak életciklusával is egybevág, tehát az a leginkább valószínű, hogy a következő, hatodik generációs Lexus RX bevezetésével érkezik meg a Morizo RR modellváltozat.

RX Morizo RR

Fotók: Lexusenthusiast.com, Microsoft Copilot

 

 

Kiadta a Smarter Média Kommunikációs Ügynökség (http://news.smartermedia.hu)

Forrás: https://news.smartermedia.hu/nemzetkozi-hirek/jon-az-rx-morizo-rr-beszall-a-sportterepjaro-bizniszbe-a-lexus

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Mercedes-Benz Classic

Retro klasszikusok 2026: Mercedes-Benz – 140 évnyi szenvedély által vezérelt innováció

Több szolgáltatás, több örökség: a Mercedes-Benz Classic Center megduplázta műhelykapacitását Akár világos elefántcsont színben, akár feketében: a Mercedes-Benz

Read More...
Opel Mokka GSE Rally

ADAC Opel GSE Rally Cup 2026: Hamarosan új nemzetközi elektromos rally indul

Teljes lendülettel folynak az előkészületek az ADAC Opel GSE Rally Cup 2026-ra. Az új, teljesen elektromos Opel Mokka

Read More...
Toyota Highlander

Elektromos hajtással mutatkozott be a vadonatúj Toyota Highlander

A hétüléses, több mint öt méter hosszú családi SUV a legnagyobb villanyautója a japán márkának.     A vadonatúj, ötödik

Read More...

Mobile Sliding Menu

×