Dobogós házi csata: a PSZA Motorsport sikere az Oroszlány Rallye-n

Véget ért a 2025-ös Oroszlány Rallye, amely idén is méltó módon szolgálta ki a versenyzők és a szurkolók igényeit.

A PSZA Motorsport számára különösen emlékezetes hétvége volt, hiszen a rajtceremónia során a főtéren már szombat este megcsodálhatták a nézők a csapat autóit – köztük a Zagyva család két versenygépét, valamint Arni ikonikus zöld Ladáját. A hangulat ekkor már jelezte: vasárnap izgalmas küzdelmek várnak a mezőnyre.

A csapat három versenyzője – Zagyva Lajos, Zagyva Dorka és Papp Arnie – igazi házon belüli csatát vívtak, amely végül Lali győzelmével zárult. A második helyen Arni végzett, míg Dorka a dobogó harmadik fokán ünnepelhetett. A jókedvű rivalizálás a sátorban is megmaradt, és inkább erősítette a csapategységet.

Külön megtiszteltetés volt, hogy a hétszeres magyar bajnok, ifj. Tóth János Zagyva Dorka Peugeot-jával előfutóként állt rajthoz. Bár korábban alig vezetett elsőkerék-meghajtású autót, Janika minden kilométerét élvezte, és nagy öröm volt a csapatnak, hogy egy ilyen bajnokkal dolgozhattak együtt.

A csapat többi párosának eredményei is dicséretesek. Tellérék jó ízűt autóztak a Peugeottal, Máté Robi egy Ford Fiesta Rally4-gyel indult, értékes tapasztalatokat szerezve, Zsolnay Józsiék a Historic kategóriában Zsigulijukkal a második helyet szerezték meg és Faragóék a VFTS-sel szintén sikeresen célba értek.

Ugyanakkor nem minden párosnak kedvezett a szerencse: Endrődi Laci motorhiba miatt kényszerült feladni a versenyt. Szabó Árpád számára is rövidre sikerült a futam, ám – ahogy fogalmazott – „a Jóisten úgy akarta, hogy ezen a hétvégén ne versenyezzünk”. Bár küzdöttek a technikai problémák ellen, végül elfogadták a helyzetet, és minden erejükkel a csapat segítésére összpontosítottak. Árpád számára így is maradt pozitív hozadéka a versenynek: “Mácsai Martinnal sikerült egy kiváló itinert készíteniük, és egy közösen teljesített gyorsasági szakasz során bebizonyosodott, hogy jól tudnak együtt dolgozni az autóban.” A páros ezt a futamot bár röviden, de élményekben gazdagon zárta.

A hétvége végére több serleg és számos szép eredmény került a PSZA Motorsport tarsolyába, így a csapat pozitív hangulatban tekint a következő nagy kihívás, a Győr Rallye elé, ahol ismét az ORB mezőnyében állnak rajthoz.

 

A PSZA Motorsport ezúton is köszönetet mond a támogatóinak, partnereinek, valamint külön hálával tartozik a Zagyva családnak a kivételes vendéglátásért, amely tovább erősítette a hétvége jó hangulatát.

 

Köszönet a csapat együttműködő partnereinek: Virtech Labs Bt., Dolphio Technologies Kft., Arrabona Ökotransz Nonprofit Kft., Doboz és Acélszerkezet Kft., Interpasszív Kft., Hyundai Hatvan, Hankook Racing tyre, SZRV Racing Kft., Handball Family Bt., Pitek-Lösung Kft., Közbeszerzés Figyelő Kft., Netdragon Service Group Kft., ECON Consulting Kft., Oroszlánszív Informatikai Zrt., Millers Oils Hungary, Matricakell.hu, FoliaZ.hu., GN Group Kft., Kormosadi.hu, BPracing.hu, Ten-Line Kft., Better and Better Bt.

 

Forrás: Sári Péter
https://www.rallyheart.hu

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

Exit mobile version