A Horváth Rallye ASE csapata ismét aktív hétvégét zárt: a Geresd–Várad Rally-n öt versenyzőjük állt rajthoz, ahol szinte teljes Lada mezőnyt vonultattunk fel.
Mogyorósi Zoliék Ladával versenyeztek, de az ötödik helyről sajnos kiállásra kényszerültek. Pazaurek Attila szintén egy Ladával képviselte a csapatot. Jankó Máté és Németh 8V Péter duója az ötödik helyet szerezte meg a kategóriában. A közönség egyik nagy kedvence, Zákányi Janika is autóba ült, aki nemcsak a gyorsasági szakaszokon, hanem az egész faluban szórakoztatta a szurkolókat és szponzorokat. Az ötödik autónk volánjánál Szilas Peti debütált, aki kezdőként is remekül teljesített.
A hétvégén következik az Országos Bajnokság egyik nagy hagyományokkal bíró futama, a Győr Rally, ahol a csapat kiemelkedő létszámban képviselteti magát: összesen nyolc autóval állnak rajthoz.
Az ORC mezőnyben Matics Mihály ismét Lizával versenyez, navigátorként ezúttal Németh 8V Péter ül mellé, mivel Zejda Viki betegsége miatt nem tud indulni. Visszatér a pályákra Németh Péter régi versenyzőtársa, Mejkli Ernő, aki egy Mitsubishi Lancer Evo IX-cel rajtol. Hosszú várakozás után végre elkészült a BMW-je Lipóczky Daninak, ő is az ORC-ben áll rajthoz. Természetesen a Hevesi Norbert – Németh 16V Péter kettős is ott lesz a mezőnyben a BMW E36-tal.
„Úgy gondolom, hogy Matics Misiéknek egyértelműen a dobogón van a helyük, és szerintem Norbival is meg tudjuk nyerni, de meglepődnék, ha nem az első két hely valamelyikén végeznénk. Lipóczky Daninak is most van reális esélye a dobogóra” – fogalmazott Németh 16V Péter.
A Rally2 mezőnyben három párossal állunk rajthoz: Rácz Gábor VFTS-sel, Csimpolyás Tamás az A-s Ladával, valamint vasárnap rajthoz áll Fenyvesi Peti is, akinek a Rally2-es bemutatkozása izgalmasnak ígérkezik.
A Historic-ban Kelemen Csaba és navigátora képviseli a Horváth Rallye ASE színeit. A páros jelenleg a bajnokság második helyén áll, így minden esélyük megvan arra, hogy a győri hétvégén dobogóra álljanak.
Köszönjük Partnereinknek: Tak Terra Kft., Hiröstech Kft., Szántó és Fia Kft., Komprádor Kft., Véd-Ov Kft., Kiss László EV, K-Flórián Kft., Hevesi Elektro Kft., Hírös Konténer-Szabó Property Management Kft., Zenit-Rent SDTI Kft., Kovács Gépszer Kft., Árva Bt., Alpha Steam-Co Kft., Hevesi Istvánné EV., Rother.HU Kft., Hidvégi László Péter EV., Túze Kft., Vikom Trans Kft., Garancia Speed Kft., Invicem-vel Kft., Prior Cash Kft., Gamma Modul Kft., Sztráda 92 Kft., Markomp Kft., Kereken Oil Kft., Wooden Projec Kft., INVU szemüveg
Forrás: Sári Péter
https://www.rallyheart.hu
Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére