Spoilerek, egyedi alkatrészek gyártása / Manufacture of unique parts or spoilersFurcsa és emlékezetes verseny – szerencsére senki nem halt meg! - Autósajtó

Furcsa és emlékezetes verseny – szerencsére senki nem halt meg!

In sport
baleset

A 2025-ös Győr Rally különös és érzelemdús hétvégét hozott a Horváth Rally ASE számára. Az egyesület versenyzői közül többen kiemelkedő eredményekkel örvendeztették meg a szurkolókat, ugyanakkor egy sajnálatos baleset is beárnyékolta a futamot.

Németh 16V Péter és Hevesi Norbert kiválóan kezdték a versenyt, az első két gyorsasági után abszolút 5. és 9. idővel álltak. A harmadik szakaszon azonban váratlan helyzet alakult ki: a célt nem észlelték, a bukkanó mögé kitett stop pontnál pedig már nem maradt elegendő hely a biztonságos megállásra.

baleset
CSN

Németh 16V Péter visszaemlékezése: „Az első két gyors után jól álltunk, de a harmadik szakaszon nem láttuk a célt – sem én, sem Norbi. Tudtuk, hol kell lennie, de mire észrevettük, már nem tudtunk megállni. Norbi mindent megtett, de végül a pálya szélén álló Ladába csapódtunk. Szerencsére szögben értük el, így nem közvetlenül a sportbírókat találtuk el, hanem elsodortuk őket. Nagyon sajnáljuk a történteket, de a legfontosabb, hogy mindenki túl van az életveszélyen. Azonnal kiszálltunk, segítettünk a sportbíróknak, amíg megérkezett a további segítség. Ez egy szerencsétlen körülmények összjátéka volt.”

A baleset következtében négy sportbíró sérült meg, állapotuk szerencsére stabil, így a csapat és a mezőny egyaránt megkönnyebbülten fogadta a híreket.

baleset
CSN

 

A Horváth Rally ASE versenyzői közül többen is kitettek magukért Győrben. Matics Mihály fantasztikus teljesítménnyel az ORC abszolút második helyét szerezte meg, emellett megnyerte a P12-es kategóriát, amivel hatalmas örömet szerzett a csapatnak. Ugyanilyen büszkeségre ad okot, hogy Kelemen Csaba a Historic mezőnyben diadalmaskodott, így győzelemmel távozott a futamról.

Rally2-ben sem maradt el a siker: Ráczék egy kisebb kaland után folytatni tudták a versenyt, és végül a P12 kategória hatodik helyét szerezték meg. Fenyvesi Petiék sokáig esélyesek voltak az abszolút győzelemre is, végül néhány másodperccel maradtak le a dobogó legfelső fokáról, de így is ők bizonyultak a legjobbnak a P12-ben és a Lada Kupában. Csimpolyásék is szép eredményt értek el, hiszen a P13-as kategóriában az ötödik helyen zártak.

baleset

Nem volt azonban mindenkinek szerencséje: Lipóczky Daniéknak még az első gyors előtt ért véget a rally, amikor a fékmelegítés közben eltört a féltengely. Az ő hétvégéjük így sajnos idő előtt befejeződött. Mejkli Ernőék stabil, hibátlan versenyzéssel, bár szuper rallyval teljesítették a futamot.

A Győr Rally idén minden eddiginél jobban próbára tette a versenyzőket és a sportbírókat is. A Horváth Rally ASE büszkén tekinthet vissza az elért eredményekre, ugyanakkor együtt érez a balesetet szenvedett sportbírókkal, akiknek mielőbbi felépülést kíván.

baleset
CSN

Köszönjük Partnereinknek: Tak Terra Kft., Hiröstech Kft., Szántó és Fia Kft., Komprádor Kft., Véd-Ov Kft., Kiss László EV, K-Flórián Kft., Hevesi Elektro Kft., Hírös Konténer-Szabó Property Management Kft., Zenit-Rent SDTI Kft., Kovács Gépszer Kft., Árva Bt., Alpha Steam-Co Kft., Hevesi Istvánné EV., Rother.HU Kft., Hidvégi László Péter EV., Túze Kft., Vikom Trans Kft., Garancia Speed Kft., Invicem-vel Kft., Prior Cash Kft., Gamma Modul Kft., Sztráda 92 Kft., Markomp Kft., Kereken Oil Kft., Wooden Projec Kft., INVU szemüveg

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Opel

Az Opel múltja és jövője a zaragozai „Opel Love” kiállításon

Több, mint 25 ikonikus tárgy és autó szimbolizálja az Opel több mint 150 éves történetét. Az első Opel autó,

Read More...
gokart

GRAND SLAM!

Gokartos élménybeszámoló Vida Benitől… RMC Hungary és MNASz Országos Gokart Bajnokság VI. forduló Visonta Sziasztok! Hogy miért Grand Slam? Nem tenisz! Ezt

Read More...
Toyota WRC

Egy újabb kettős győzelemmel ismét világbajnok a Toyota a WRC-ben

Kalle Rovanperä és Elfyn Evans végzett a Közép-Európa-rali első két helyén, amivel a Toyota behozhatatlan előnyre tett szert a

Read More...

Mobile Sliding Menu

×
Verified by MonsterInsights