Egy egyszerű eBay-keresésként indult, és életem utazásává nőtte ki magát. Egy régi mezőgazdasági teherautót kerestem, és amikor a haverom küldött egy linket egy 1966-os Ford F-250-esről, azonnal lenyűgözött. Mondtam neki, hogy ha az én licitem nyer, akkor Rhode Islandről Idahóba kell velem mennie, hogy megszerezzük. (Sokkal jobban ért a gépészethez, mint én.)
Ez egy amerikai vidéken átívelő utazáshoz vezetett. A Grand Tetons, Yellowstone, a Badlands Nemzeti Park és azon túl, melyek időtlen szépségét a nemrég vásárolt veterán Fordomból örökítettem meg. Rájöttem, hogy sokkal többet találtam, mint egy egyszerű teherautót. 2020 nyarán életünk kalandját éltük át.
Idaho
Miután megérkeztünk Idahóba, elindultunk, hogy megvegyük a legújabb szerzeményemet, amit korábban egy krumplifarmon használtak.
Akkoriban nem voltam nagy autórajongó, de beleszerettem a tökéletesen megőrzött esztétikájába – a színbe, a patinába, a logókba. Művészként és fotósként azonnal rabul ejtett.
Beszálltam a Fordba, és amikor be akartam indítani, egy pillanatra pánikba estem. Nem indult be… de kiderült, hogy csak kifogyott a benzin.
A teherautónak ráadásul nem volt kulcsa a fülke bezárásához, csak a gyújtáshoz, így az összes fotósfelszerelésemmel utazni kissé kockázatosnak tűnt. De mi egy kaland egy kis kockázat nélkül?
Wyoming
Idahóból átléptük Wyoming határát. Lenyűgözött a táj hatalmassága a hegyekkel a háttérben. Hirtelen olyan kicsinek tűntünk. Továbbmentünk, elnyelt minket a bölények és farkasok vad, megszelídítetlen földje.
A Yellowstone Nemzeti Park nyugati oldalán léptünk be egy olyan helyre, ami kevésbé tűnt parknak, inkább a természet nyers erejének élő, lélegző bizonyítékának. A szélsőségek földje, ahol a gőzölgő gejzírek ősi erővel törnek fel a földből, fehér felhőket festve az égre, hogy aztán ismét békés, kék tavakká csapódjanak le.
Utunk ezután a 212-es úton vezetett, ahol időnként megálltunk, hogy átkeljünk a szarvasmarha-csordákon, néhányuk az út szélén ballagott, lóháton ülő nők kíséretében. Valóban az amerikai Nyugat szívében voltunk.
Montana
Az út Montanába vitt minket, és ahogy leszállt az alkonyat, a hatalmas, ősi táj árnyékba borult.
Még mindig a lemenő nap fényében haladtunk, amikor minden előzmény nélkül kialudtak a fényszórók, és hirtelen ránk zuhant a súlyos sötétség – ráadásul egy hegyi hágón. Zseblámpánk fénysugara sovány vigaszt nyújtott az éjszakában.
De a lámpák végül újra felgyulladtak. És miközben a motorháztető alatt kutakodtunk, megdöbbentő felfedezést tettünk: a fényszóróim elektromos vezetékeire nem más volt ragasztva, mint az elveszett kabinkulcs.
Apró győzelem talán, de a különös pillanat a teherautó saját különcségeire emlékeztetett minket, és jó ómennek tűnt, miközben készültünk utunk következő szakaszára.
Dél-Dakota
Ahogy beléptünk Dél-Dakotába, a táj hegyekből kiterjedt síkságokba és fennsíkokba váltott. Éppen a Rosebud Sioux Rezervátum közelében haladtunk, amikor megláttam egy zöld táblát kikandikálni ki egy magas fűcsomóból: Rosebud megye.
Valami megfogott a Rosebud névben. A haverom látta, hogy forognak a fogaskerekek a fejemben, és elvigyorodott.
„Ez minden. Le kell fotóznod a teherautót a tábla mellett” – mondta. Egy tökéletes, nem tervezett pillanat volt – az utazás egy darabja, ami egyszerűen tökéletesnek tűnt, örökre megörökítve.
Egyre mélyebbre vetettük magunkat Dél-Dakota belsejébe, végül elértük a Badlands Nemzeti Parkot. A Magas-síkság éles ellentétben állt a Yellowstone-ban hátrahagyott buja erdőkkel. A táj lecsupaszított, kopár – okker, rozsda és krémszínű paletta a végtelen kék ég előtt.
Miközben a túlvilági tájakon autóztam, hirtelen bevillant a gondolat: Ez Amerika, a legtisztább formájában. Ez volt az a föld, amely formálta az úttörőket, ez volt a háttere számtalan történetnek a kitartásról és a felfedezésekről.
A Badlands, csupasz rétegeivel és időjárás által megviselt szépségével, e vidék szellemének geológiai metaforájává vált – hatalmas erők kovácsolták, az idő nyomait viselték magukon, mégis dacos és végtelenül lenyűgöző maradt.
Egy olyan táj volt, amely mély történelemről, küzdelemről és túlélésről, valamint egy tartós, vad szabadságról beszélt, amely még mindig lüktet a felszín alatt.
Iowa
Tovább nyomultunk kelet felé, a kilométerek elmosódtak az öreg teherautó kerekei alatt, minden államhatár új fejezetet nyitott. Végül a Badlands drámai, zord szépsége ellágyult, átadva a helyét Iowa szelíd, hullámzó termőföldjeinek. A mezők zölden és aranylóan terültek el egy közelebbinek, ismerősebbnek tűnő ég alatt. Másfajta szépség volt ez, a csendes ipar és a végtelen horizontok szépsége, egy komor emlékeztető arra, hogy közeledünk ennek a hihetetlen, országhatárokon átívelő odüsszeiának a végéhez.
Keserédes volt tudni, hogy nemsokára elérjük Nebraskát, ahol átadom a kulcsokat, hogy Rosebud trélerezzék a hátralévő úton. Innen egy gyors repülőút következik vissza Rhode Islandre, ahol az amerikai Nyugat hatalmas tájait felcseréljük az otthon megszokott, megnyugtató falaira.
A kaland véget ért, de az emlékek, a nyílt út érzése, annak a régi teherautónak az illata és az álom kergetésének tiszta öröme – ezek mélyen bevésődtek az életembe, immár állandó részévé váltak.
Hazafelé Rosebuddal
Életünk autós utazásában volt részünk. Rosebud (Rózsabimbó – így nevezték el az öreg Fordot), annyi eredeti alkatrésszel, fantasztikus volt, hihetetlenül jól túlélte az utat. Nem kétlem, hogy végigcsinálta volna az utat, de én már nagyon vágytam haza, a feleségem nagy megkönnyebbülésére.
Az élet itt más ritmusba lendült, az ismerősben gyökerezőbe. A nyugati síkságok hatalmas kiterjedését egy számtalan öböl és bemélyedés által formált partvonal váltotta fel. Ez egy sajátos vadregényes táj, ahol a levegő az Atlanti-óceán sós illatát hordozza, a szelíd, hullámzó dombok pedig homokos partszakaszokra és sós mocsarakra váltanak.
Rosebud új életre kelt, mint igásló. Fakitermelő barátommal gyakran autózunk körbe, nagy ágakat és rönköket szedünk fel, és visszaszállítjuk őket a birtokomra, ahol feldolgozzuk a fát. De a melegebb hónapokban a családommal szörfdeszkákkal, strandszékekkel és hűtőtáskákkal pakoljuk meg Rosebudot, és egyenesen a homokra hajtunk. A teherautó, ami egykor krumplit szállított, tökéletesen otthonosan mozog, miközben a hullámok csak pár méterre vannak tőle.
A kaland Rosebuddal folytatódik – nem távoli autópályákon, hanem a mindennapok pillanataiban, amelyek egy klasszul megélt életet alkotnak.
Jesse Burke mesélő és fotós.
Forrás:
Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére
