Stabil teljesítmény, hibátlan csapatmunka

In sport
Herbst Rallye

A PSZA Motorsport két párossal képviseltette magát az idei Herbst Rallye-n. Zagyva Dorka – Gubrán Filadelfia a Ford Fiesta Rally3-mal, míg Yves Volte – Fabian Peter a Lada VFTS-sel állt rajthoz.

Herbst Rallye

Mindkét egység eredményes hétvégét zárt. Dorkáék számára ismerős volt a terep, hiszen tavaly már ugyanitt versenyeztek, és idén minden gyorsaságin érezhetően fejlődtek – kilométerenként körülbelül egy másodperccel javítottak tavalyi tempójukhoz képest. A kategóriában harmadik helyen végeztek, emellett megnyerték a női kategóriát is. Az RC3-as mezőnyben két rendkívül tapasztalt, WRC-t és ERC-t megjárt pilóta is rajthoz állt, így az elért eredmény különösen értékes. Ez volt az első igazán nagy, közös versenyük Dorkának és Filadelfiának, ahol már jól érződött, hogy kezd kialakulni közöttük az összhang – minden szempontból pozitív hétvégét zártak.

Herbst Rallye

A másik páros, Yves Volte és Fabian Peter a Ford-motoros Lada VFTS-sel indult, és egész hétvégén kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Kategóriájukat toronymagasan vezették, abszolútban pedig a 19–22. hely környékén autóztak, ami egy ilyen erős mezőnyben, WRC és ERC versenyzők között kifejezetten szép eredmény.

Herbst Rallye

„Összességében a hétvégénk nagyon jól sikerült. Mindkét párosunk eredményes volt, Dorkáék érezhetően gyorsultak a tavalyi tempóhoz képest, Yves-ék pedig erős mezőnyben autóztak a top 20-ban egy Ladával, ami önmagáért beszél” – árulta el Szabó Árpád a PSZA Motorsport csapatvezetője.

Herbst Rallye

A szervizcsapat hibátlan munkát végzett, technikai probléma egyik autónál sem jelentkezett, így a PSZA Motorsport a hétvégét teljes sikerrel zárta. Most a csapat már a következő megmérettetésre készül, az Országos Rally bajnokság záró futamára, a Zemplén Rallye-ra, ahol ismét láthatjuk a csapat versenyzőit akcióban és elképzelhető, hogy egy új autót is bemutatnak majd.

Köszönet a csapat együttműködő partnereinek: Virtech Labs Bt., Dolphio Technologies Kft., Arrabona Ökotransz Nonprofit Kft., Doboz és Acélszerkezet Kft., Hankook Racing tyre, SZRV Racing Kft., Handball Family Bt., Közbeszerzés Figyelő Kft., Netdragon Service Group Kft., ECON Consulting Kft., Oroszlánszív Informatikai Zrt., Millers Oils Hungary, Matricakell.hu, FoliaZ.hu., GN Group Kft., Kormosadi.hu, BPracing.hu, Ten-Line Kft., Better and Better Bt.

 

Forrás: Sári Péter 

https://www.rallyheart.hu

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Toyota Highlander

Elektromos hajtással mutatkozott be a vadonatúj Toyota Highlander

A hétüléses, több mint öt méter hosszú családi SUV a legnagyobb villanyautója a japán márkának.     A vadonatúj, ötödik

Read More...
Kia EV2

Nagy hidegben is egész jó hatótávolságot ért el a Kia EV2 prototípusa a világ egyik legnagyobb téli elektromosjármű-tesztjén

Az EV2 nagy hatótávolságú változata 310,6 kilométert tett meg dermesztő hidegben, ami 25 százalékkal marad el a WLTP hatótávtól. A norvég El

Read More...
Peugeot 9X8

Amikor a Peugeot átlépi a valóság határát a 9X8 hiperautó a virtuális világban is győzelemre tör

Van egy pillanat, amikor a motorsport többé nem csak benzinről, gumiválasztásról és beállításokról szól, hanem arról, hogy a technológia,

Read More...

Mobile Sliding Menu

×