Elérkeztünk az Országos Rallye Bajnokság 2025-ös szezonjának záró állomásához, a Zemplén Rally-hoz, amelynek központja Szerencsen, a régi cukorgyár területén lesz. Tavaly már jártunk ezen a helyszínen, most pedig ismét erős csapattal állunk rajthoz.
„A nevezési listából is látszik, hogy az év végére karcsúbb a mezőny – ez több csapatnál is így van –, ennek ellenére mi hat párossal, három mezőnyben indulunk” – mondta Szabó Árpád, a PSZA Motorsport csapatvezetője.
A Rally1 ORB-ben Zagyva Dorka – Gubrán Filadelfia páros versenyez Peugeot 208 Rally4-gyel. A Rally1 ORC-ben Hinger Dávid – Hoffmann Hanna rajtol Lada VFTS-sel. A Historic mezőnyben Szombathelyi Péter – Kalapács Zsolt, valamint Csukovics István – Zsolna Mercédesz indulnak, míg a Rally2-ben Furák Ádám – Kálna Tamás és Endrődi László – Mezőfi Ádám áll rajthoz Lada VFTS-sel.
A PSZA Motorsport sátra alatt csatlakozik hozzánk Tárkányi Sándor, a visszatérő Karsai Zsolt – Szilágyi Sándor páros Lada VFTS-sel, valamint Máté Róbert – Máté Viktória, akik BMW E36 Compacttal vesznek részt a hétvégén.
A hétvégén várhatóan változatos gyorsasági szakaszok várják a mezőnyt, amelyek nagy arányban tartogatnak a versenyzők számára murvás felületeket.
„Nyilván az esőben ez nem annyira kedvező, ezért bízunk benne, hogy jó időnk lesz a hétvégére. Reméljük, mindenki egy jót autózik majd, és ez a verseny szép záró momentuma lesz az évnek. A cél, hogy békében, nyugalomban és jó hangulatban tudjunk eltéliesedni” – tette hozzá Árpád.
Köszönet a csapat együttműködő partnereinek: Virtech Labs Bt., Dolphio Technologies Kft.,Doboz és Acélszerkezet Kft., Hankook Racing tyre, SZRV Racing Kft., SCS Épitőipari Kft., Közbeszerzés Figyelő Kft., Netdragon Service Group Kft., ECON Consulting Kft., Oroszlánszív Informatikai Zrt., Tbázis.hu, Millers Oils Hungary, Matricakell.hu, FoliaZ.hu., Flash Kft., GN Group Kft., Kormosadi.hu, BPracing.hu, Ten-Line Kft., Better and Better Bt.
Forrás: Sári Péter
https://www.rallyheart.hu
Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére