Rekordszámú elektromos autó kelt el októberben

In elektromos autók, hír
elektromos autó

A múlt hónapban 2935 villanyautó kapott zöld rendszámot, kilenccel több, mint az eddigi csúcstartó márciusban. A teljes flotta darabszáma a 96 ezret közelíti. Így minden bizonnyal még 2025-ben munkába áll a százezredik a leginkább környezetkímélő gépkocsikból – hívta fel a figyelmet csütörtöki bejegyzésében hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).

Az évtized elejéhez képest tizenkétszer több villanyautó kapott már zöld rendszámot. Számuk 2023 ősze óta a duplájára nőtt.

Már szeptemberben bizonyossá vált, hogy az idei a valaha volt legerősebb év lesz a zöldautó állomány bővítésében. Az első tíz hónapban 25,5 ezer feletti volt a gyarapodás. Az egész éves adat jó eséllyel 30 ezer darab fölött alakul majd – mutatott rá az EM.

Kiemelték, hogy a kereslet élénkítéséhez nagyban hozzájárul a népszerű vállalati e-autó program. Már több mint 7000 cégnek ítéltek meg és több mint ötezernek ki is fizettek átlagosan 4,3 millió forint támogatást. A lehetőség a 40 milliárd forintra megemelt keretösszegnek köszönhetően még mindig elérhető a gazdasági társaságok számára – erősítette meg a minisztérium.

 

Forrás: MTI

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×