A világ egyik legjobb hajtáslánca dolgozik a legerősebb Lexus hibridben

In hír
Lexus LX 700h

Az észak-amerikai Wards által rendszeresen összeállított lista, amely mindig az aktuális modellév tíz legjobb motorját tartalmazza, világszerte elismert mércéje az autóipari kiválóságnak. Ebbe a gyűjtésbe került most be a Lexus LX 700h hibrid hajtáslánca.

Lexus LX 700h Húsz éven át várt hiába a világ, hogy a legnagyobb, legdrágább Lexus – az LX full-size terepjáró – is megkapja azt a hajtástechnológiát, amivel 2005-ben beírta magát az autóipar történelemkönyvébe a márka. A Lexus RX 400h fedélzetén debütált hibrid rendszer azonban nem lépett túl a márka önhordó karosszériás szabadidőjárművein, és időközben a Lexus LX státusza is megváltozott. Ma már nem a legnagyobb, és nem is a legmagasabb alapárú modell a palettán: az LM mindkét téren felülmúlja, ha csupán kevéssel is (40 mm, illetve alapáron kalkulálva 500 ezer japán jen, azaz egymillió forint a luxus-buszlimuzin előnye.)

Lexus LX 700h
A 2025-ös modellévre azonban mindez megváltozott: a Lexus bevezette az LX 700h
típust, a Wards Auto szerkesztősége pedig, amely harmincegy éve állítja össze 10 Best Engines elnevezésű listáját, késlekedés nélkül reagált, és a tíz legkiválóbb hajtáslánc közé választotta a hibrid konfigurációt.
Az indoklás egyszerű és lényegre törő: az új hajtáslánc lehengerlő menetdinamikát vagy hihetetlenül kedvező üzemanyag-fogyasztást (a kettő sajnos együtt nem megy) biztosít, a hatalmas terepjáró szuverén offroad képességeinek és kifinomult kényelmének maradéktalan megőrzése mellett.

Lexus LX 700h
Mindez érthető, ha áttekintjük a rendszer tudását. A 3,4 literes V6-os ikerturbós benzinmotor (V35A-FTS) köré épülő öntöltő hibrid rendszer csúcsteljesítménye 463 lóerő, a legnagyobb forgatónyomaték 790 Nm. A belső égésű erőforrás kettős (közvetlen és szívótorok-) befecskendezést egyaránt alkalmaz, változó szelepvezérlése a szívó oldalon elektromos működtetőt kapott.
A Lexus LX 700h rendszere több ponton is eltér attól a konfigurációtól, amelyet a Toyota-csoport legtöbb öntöltő hibrid rendszere alkalmaz. Egyrészt, itt a belső égésű motor és a tízfokozatú automata sebességváltó közé építették be a 49 LE-s, 141 Nm-es villanymotort. Ennek energiaellátását egy 288 voltos, 1,87 kWh kapacitású NiMH akkumulátor biztosítja. Másrészt, habár ez a villanymotor normál üzemi körülmények között indítómotorként és generátorként is szolgál, a Lexus mindkettőből beépített egy-egy redundáns komponenst. Ezzel szavatolható, hogy amennyiben komoly terepigénybevétel esetén meghibásodna a hibrid rendszer, a jármű tisztán benzinmotoros üzemben folytathassa útját.
Ez az óvatosság persze majdhogynem ironikus a fejlesztők részéről, hiszen a Lexus évek óta rendszeresen bizonyul a világ legmegbízhatóbb márkájának, az LX 700h hibrid rendszerét pedig fokozottan üzembiztosra tervezték – hogy csak egy példát említsünk, az akkumulátor speciális tokozása révén az autó akár 700 mm mély gázlón is átkelhet, pont úgy, mint benzines társai.

Lexus LX 700h

Az LX 700h középen Torsen részlegesen önzáró differenciálművet kapott, ezen felül az Overtrail felszereltségi szinten elöl és hátul egyaránt zárhatók (elektronikusan) a differenciálművek. Az óriási hibrid 3,6 tonnát képes vontatni.

Lexus LX 700h
A Lexus LX 700h a harmadik Lexus modell, amelynek hajtáslánca felkerül a Wards tízes dicsőséglistájára. 2019-ben a Lexus UX 250h 2,0 literes, soros négyhengeres szívómotorra (M20A-FXS) épülő hibrid rendszere került be a legjobbak közé, az igazi szenzáció viszont a Lexus IS 350 sportszedán 3,5 literes, V6-os motorja volt, amely 2006 és 2009 között minden évben ott volt a győztesek között. Ez egyébként úgy lehetséges, hogy a Wards Auto szavazásán az új konstrukciók mellett bekerül az első körbe az előző év összes győztes hajtáslánca is, mintegy mércét állítva az újoncoknak, amelyet meg kell ugraniuk – ez esetben pedig a 2GR-FSE blokk éveken át nem talált legyőzőre.

Fotók: Lexus, Wardsauto.com

Kiadta a Smarter Média Kommunikációs Ügynökség (http://news.smartermedia.hu)

Forrás: https://news.smartermedia.hu/nemzetkozi-hirek/a-vilag-legjobb-hajtaslanca-dolgozik-a-legerosebb-lexus-hibridben

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

BMW Gyár

A BMW Group Gyár Debrecen idén is megnyitja kapuit a Járműipari Nyílt Napon

Fiatalon eldöntötted, hogy a BMW-nél szeretnél dolgozni? Jelentkezz a BMW Group Gyár Debrecen és a DSzC által közösen létrehozott

Read More...
M0

Forgalomkorlátozás várható az M0-s autóúton Halásztelek és Nagytétény térségében keddtől

Karbantartási munkák miatt forgalomkorlátozás várható az M0-s autóúton Halásztelek és Nagytétény térségében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Read More...
Chevrolet Camaro

A Chevrolet Camaro ZL1 versenyautó új külsővel debütál a 2026-os NASCAR Cup Series szezonban

A Chevrolet a 2026-os NASCAR Cup Series szezonban a Camaro ZL1 versenyautójának frissített dizájnjával áll pályára, versenypremierjére pedig februárban,

Read More...

Mobile Sliding Menu

×